Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 300 milliárd forint profit a MOL-nál

A MOL Nyrt. kiemelkedő, az elemzői várakozásokat jóval meghaladó, 306,9 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első háromnegyed évben, ami 59 százalékkal haladja meg a 2005. január-szeptemberi nettó profitot. Az elemzők január-szeptemberre 262,12 milliárd forint nettó profitot vártak.


Dátum: 2006-11-13 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:19.497820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt a finomítás és az értékesítés vártnál sokkal jobb alakulása mellett a harmadik negyedévben fordulatot hozó pénzügyi eredmény - a féléves pénzügyi veszteség 39,7 milliárdról 26,8 milliárdra csökkent - és még inkább a megkapott 100 százalékos adókedvezmény okozta. Ez 24,5 milliárd forinttal növelte a harmadik negyedévi nettó eredményt úgy, hogy ezzel az elemzők nem számoltak, hiszen korábban még a társaság sem tudhatta biztosan, jogosult lesz-e a beruházási adókedvezményre. Ezért az első két negyedévben számolt az adófizetéssel, ami most egy összegben visszaírásra került. A gyorsjelentés emellett kiemeli a harmadik negyedévre vonatkozóan a dollár erősödését, a finomítói termékek értékesítésének növekedését és a kedvezőbb petrolkémiai üzleti környezetet, mint pozitív hatást.

A harmadik negyedévi pozitív hatások mellett meg kell ugyanakkor említeni, hogy az elemzők már a negyedik negyedév várható eseményeit is igyekeznek figyelembe venni, ekkor pedig több negatív hatás is várható, elsősorban az olajárak csökkenése és a dollár forinttal szembeni gyengülése. A mostani pozitív meglepetés után a negyedik negyedévre már kisebb eredményt valószínűsítenek az elemzők, a most három negyedévi megtakarított, és egyben a nyereséghez írt adó egyszeri meglepetés csupán, igaz az adómentes nyereség a negyedik negyedévben is pozitív tény.

Az értékesítés nettó árbevétele - a konszolidált adatok szerint - a háromnegyedévben 33, a harmadik negyedévben 30 százalékkal haladta meg az előző évi bázist, 2263,1 milliárd, illetve 762,3 milliárd forintot tett ki. Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a cég közleménye szerint az eredmények kapcsán kifejtette: a társaság elkötelezett a további terjeszkedésre, amit mutat, hogy új kutatási területeket szerzett Oroszországban és Pakisztánban.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek