Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rendőri brutalitás igazi felelőse

A bűnt meg lehet bocsátani, sőt, jóvá lehet tenni, de tudni kell hozzá, hogy mi történt - mondta Balog Zoltán napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2006-11-13 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:22.903384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Balog Zoltán napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: mára már teljesen világos és nem kérdés, hogy október 23-án súlyos rendőri túlkapások és jogsértések történtek Budapest utcáin. Mint fogalmazott, a rendőrség már akkor törvényt sértett, amikor kiment az utcára, hiszen a saját magáról szóló jogszabályt sem sikerült betartania, hiszen hiába rendelkezik a törvény, hogy a rendőröknek azonosíthatónak kell lenniük. "Ezt a jogszabályt csúnyán felrúgták, de most már értjük, miért: a brutális cselekedeteket elkövető egyenruhások kiléte így homályba veszik" - hívta fel a figyelmet a politikus.

Már hónapok óta kérdezünk

A bűnt meg lehet bocsátani, sőt, jóvá lehet tenni, de tudni kell hozzá, hogy mi történt - fogalmazott Balog Zoltán, utalva arra, igaz, hogy a vizsgálatok még semmiféle jogsértést nem állapítottak meg, de csak azért, mert még nem volt semmiféle vizsgálat. "Ezért kérdezünk hónapok óta" - jegyezte meg a Fidesz emberi jogi munkacsoportjának vezetője. Hozzátette, "bár az is igaz, hogy semmifajta vizsgálat nem kell ahhoz, hogy megállapítsuk, földön fekvő ember rugdosása súlyosan sérti az emberi jogokat, magatehetetlen ember durva ütlegelése szintén, a vipera használata jogellenes, mint ahogy jogállamban nehezen képzelhető el, hogy megdicsérik a rendőröket gumilövedékek és könnygáz gránátok fejmagasságban történő lövöldözése és emberek szemen lövése miatt."

Micsoda pech!

Az is örök talány marad, miért hazudják a mai napig, hogy a tüntetők húzták a rendőröket az Astoriánál a békés Fidesz rendezvény irányába, amikor a felvételeken világosan látszik, hogy a tüntetők az Astoriának háttal állnak, a rendőrök minden más utat lezárnak, a Deák térnél könnygázzal lövik a tömeget, hogy az tovább hátráljon - mondta a politikus, és hozzáfűzte: "igen, kedves kormánypárti képviselőtársak, hatalmas pech, hogy egy Erzsébet téren készült amatőr felvétel mindezt megörökítette. Ezt a szégyenteljes és indokolhatatlan rendőri provokációt is cinikusan el akarták hazudni."

Az igazi felelős

Mint ahogy Balog Zoltán leszögezte, az zilálja szét a rendőrséget, aki politikai célzattal használja. Utalt rá, hogy a főváros rendőrkapitánya, Gergényi Péter is elfogadhatatlanul cinikus hangot engedett meg magának, amikor nem szégyellte azt mondani egy ember megtaposására, hogy valami beleragadt a rendőrök lábába, amikor letagadta a vipera használatát, és amikor azt hazudta, hogy leestek a jelvények. Felelős tehát még mindig nincs, csak hazugság, cinizmus és ártatlan áldozatok megcsúfolása. És kérdések is persze, hogy ki a felelős mindezért? - tette fel a kérdést a honatya.

Tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc szeptember 18-án éjjel utasításokat adott a rendőrségnek. Tudjuk, hogy október 22-én magas rangú rendőri vezetőkkel találkozott, tudjuk, hogy 23-án délután már verték az ártatlan embereket, tudjuk, hogy estefelé már ülésezett a nemzetbiztonsági kabinet, és ezután újult erővel folytatódott a rendőri brutalitás - sorolta az ismert tényeket, amelyek alapján kijelenthető: "világos, hogy Gyurcsány Ferenc felelős az ártatlan emberek megveréséért, és ezt az egyelőre vélekedést ma Ön támasztotta alá, amikor nem írta alá Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét" - jegyezte meg Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszternek. Hozzáfűzte: "csodálkoznunk ezen sem szabad, hiszen nyilván előre megbeszéltek mindent és megint semmibe vették az embereket, ahogy október 23-án is. Akkor viperával, rugdalva és gumilövedékekkel, most pedig egyszerűen hazudva."

Petrétei válasza az volt, hogy nem volt válasza, azaz mint mondta, semmi újat nem tud hozzátenni ahhoz, amit már korábban elmondott.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2086, 'source_type': 'media', 'source_id': 617, 'target_type': 'article', 'target_id': 59239, 'relation_type': 'describes'}