A NATO-főtitkár szóvá tette a honvédelmi kiadások mértékét
A NATO Budapesten tárgyaló főtitkára szóvá tette, hogy Magyarország az elvárt 2 százalék helyett nemzeti össztermékének csak 1,1 százalékát fordítja honvédelmi kiadásokra.
Dátum: 2006-11-13 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:23.880136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jaap de Hoop Scheffer ugyanakkor azt is hozzátette: tisztában van azzal, hogy a GDP 2 százalékát a 26 tagország közül mindössze hét költi honvédelemre.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint Magyarország teljesítette a NATO-nak tett korábbi vállalását, és 2007-től rendelkezésre állnak a szövetség közös védelmi rendszeréhez felajánlott magyar erők. Jaap de Hoop Scheffer főtitkár a szövetség közelgő rigai csúcstalálkozójával kapcsolatban tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel.
radio.hu - fidesz.hu