A PDSZ elutasítja az oktatásban dolgozók létszámának csökkentését
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasít minden olyan jogszabályi változást, amely a köz- és felsőoktatásban, a gyermekvédelemben foglalkoztatottak számát csökkenti és elfogadhatatlannak tartja az oktatásban és gyermekvédelemben dolgozók bére reálértékének csökkentését - közölte a szervezet vezetője hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2006-11-13 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:25.234177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerpen Gábor, a PDSZ hétvégén négy évre újraválasztott elnöke elmondta: A szervezet kongresszusa a törvényes érdekérvényesítés bármely eszközének alkalmazására hatalmazta fel a PDSZ-t elsősorban az ágazatban dolgozók munkahelyének védelmében, és a bérek vásárlóértékének megőrzéséért. Ez ágazati sztrájk lehetőségét is magában foglalja a közoktatásban - közölte, hozzátéve: ragaszkodnak a keresetek uniós átlagbérhez való közelítéséhez.
A PDSZ küldöttei úgy döntöttek: felszólítják a szakminisztert, hogy határozottan álljon ki az általa képviselt közoktatás érdekeiért is a felsőoktatás és a gyermekvédelem mellett.
A szakszervezeti vezető közlése szerint levélben fordulnak az ágazati miniszterhez, amelyben annak lehetőségei, és szándékai felől informálódnak, különösen a pedagógusokat sértő, munkájukat elégtelennek minősítő kormányzati kommunikáció ellen, valamint a 2007-es költségvetésnek a közoktatást ellehetetlenítő tervezete ellen. A kongresszus felhatalmazta az PDSZ-t, hogy a válasz mérlegelése után tegye meg javaslatát a szaktárca működésével kapcsolatban - tette hozzá Kerpen Gábor.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: elfogadhatatlan a pedagógusok ás a társadalom más csoportjainak szembeállítása, a közoktatást a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásával, finanszírozási megszorításokkal átalakítani, reformnak nevezni azt, ami hatásvizsgálat nélküli forráskivonás.
Hozzátette: a kéthavi munkaidőkeret rendszeridegen, annak minden következménye kizárólag negatív hatással van a közoktatásban dolgozókra és az oktatási-nevelési szolgáltatás minőségére és mennyiségére.
A PDSZ a szakszervezetek társadalomban betöltött szerepe miatt működési feltételeinek megerősítéséért kezdeményezi, hogy a szakszervezeti tagdíj adócsökkentő legyen, illetve az egy százalékos adófelajánlás a szakszervezek számára is elérhetővé váljon - közölte.
Szólt arról is, hogy a PDSZ születésnapját, november 26-át a szolidaritás napjává nyilvánítják, s ennek országos elismeréséért lépéseket tesznek. A PDSZ díjat alapít, amelyet 2007-től ezen a napon osztanak ki, annak a nem szakszervezeti tagnak, aki a legtöbbet teszi az aktuális évben a munkavállalók érdekeiért.
MTI - fidesz.hu