A Medgyessy-kormány háborút indított a magyar gazdák ellen
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége felszólítja Medgyessy Pétert, hogy a magyar gazdák érdekében utasítsa minisztereit: ne a támogatások megszüntetéséről, hanem azok kibővítéséről készítsenek előterjesztést a kormány számára.
Dátum: 2002-11-29 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:18.452217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Magyarország az Európai Unió küszöbén áll. A sikeres csatlakozás elsőrangú feltétele a magyar gazdák versenyképességének megteremtése, amihez az utolsó pillanatig a családi gazdaságok központi támogatására van szükség. Ezt vállalta a kormány a csatlakozási stratégiáról szóló, szeptember 19-én aláírt négypárti megállapodásban is.
Ezzel szemben a szocialista kormány arra készül, hogy 2003-tól megszüntesse a családi gazdálkodók kiemelt támogatását. A mezőgazdaság irányításáért felelős Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium javaslata szerint megszűnik a plusz 10 százalékos fejlesztési támogatás, és a családi gazdálkodóknak le kell mondaniuk a földalapú többlettámogatásokról is.
A Medgyessy-kormány becsapta a gazdákat. Medgyessy Péter ugyanis a választások után még azt bizonygatta: "A családi gazdaságokat elsősorban az áruhitelek rendszerével segítjük, miközben fenntartjuk a korábban adott támogatásokat." Németh Imre pedig októberben még 10 százalék többlettámogatást ígért a családi gazdálkodók részére. Ehhez képest a gazdák már az idén sem kapták meg az őket jog szerint megillető támogatásokat, melyeket a tervek szerint jövőre el is fognak törölni.
A szocialista kormány az uniós csatlakozás előtti utolsó évben azoktól vonja meg a támogatást, akik az ország földterületének több mint 50 százalékát művelik. A Medgyessy-kormány ezzel háborút indított a magyar gazdák ellen, és ellehetetleníti a több ezer magyar család megélhetését.
A Fidesz felszólítja Medgyessy Pétert, hogy a magyar gazdák érdekében utasítsa minisztereit, hogy ne a támogatások megszüntetéséről, hanem azok kibővítéséről készítsenek előterjesztést a kormány számára.
Budapest, 2002. november 29.
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Országos Elnöksége