Magyarország 2013-ra a térség logisztikai központja lehet
Magyarország 2013-ra Közép-Kelet-Európa logisztikai központja lehet, ha a 2007-2013 közötti időszakban a logisztikai fejlesztéseket megalapozott koncepció szerint, kiemelten kezeli - mondta Chikán Attila a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) társelnöke hétfőn Budapesten.
Dátum: 2006-11-13 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:27.427664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A társaság 15 éves évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón az egyetemi tanár, volt gazdasági miniszter közölte: a következő hét évben a mintegy 2.000 milliárd forint uniós és kormányzati infrastruktúrafejlesztésen felül, címzetten logisztikai fejlesztésre 100 milliárd forint EU-s és állami forrás, továbbá legalább ekkora összegű üzleti befektetés várható. Hozzátette: a versenyképesség szempontjából stratégiai szolgáltató ágazat ésszerű fejlesztésével a jelenleg mintegy 400 milliárd forintos magyar logisztikai szolgáltató piac a következő 7 évben duplájára nőhet. Kifejtette, hogy a csak logisztikára fordítható többletforrások negyedét-harmadát a kormányzatnak, ugyanekkora hányadát az EU-nak, a döntő részét pedig a magánszektornak kell állnia a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) megjelölt fejlesztési irányok alapján.
Az egyetemi tanár szerint a fejlesztések tervezésekor nem elegendő csupán arra a 13 projektre koncentrálni, amelyeket a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium már korábban kijelölt. Megjegyezte, hogy e központoknak 30-40-féle szolgáltatást is el kell látniuk, egyebek között a szállított áru csomagolását, a kamionsofőr étkeztetését, pénzügyi, vám-, és házhozszállítási szolgáltatást, teherautó-javítást. Utalt arra, hogy jelenleg a 13 kijelölt logisztikai központból mindössze 3-4 képes teljesíteni egy korszerű komplex szolgáltatást nyújtó, disztribúciós raktározási bázis követelményeit. Chikán Attila szólt arról, hogy jelenleg mintegy 270 egyéni és 50-nél több vállalati tagja van az MLBKT-nek.
MTI - fidesz.hu