Vádat emeltek Nastase és felesége ellen
Korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolják Adrian Nastase volt román miniszterelnököt és feleségét, az ügyészek vádemelése nyomán december közepén kezdődik a per - jelentették hétfőn román hírforrások.
Dátum: 2006-11-13 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:28.080241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nastasét azzal vádolják, hogy 2001 és 2006 között politikai funkcióiból származó befolyásával visszaélve több korrupciós bűncselekményt is elkövetett. A bukaresti korrupcióellenes ügyészség (DNA) megvesztegetés és törvénytelen haszon elfogadásával vádolja őt és feleségét. Ennek következtében - állítják az ügyészek - a Nastase család vagyona több mint 1 millió 300 ezer euróval gyarapodott. Ez a haszon a vádhatóság szerint Nastase két korrupciós ügyéből származik. Az egyikben az ügyészek szerint Nastase az építkezéseket felügyelő szakhatóság volt vezetőjétől fogadott el tizenkét konténernyi, Kínából származó javakat. Cserében a volt miniszterelnök arról biztosította a szakhatóság vezetőjét, hogy megőrizheti tisztségét akkor is, amikor a felügyelet az akkor általa vezetett kormány alárendeltségébe kerül. A javak beszállítása Romániába egy bákói cégen keresztül történt 2002 és 2004 között. A beszerzési költségek mellett a szállítással járó kiadások és a vámköltségek is részei voltak a megvesztegetésnek.
Az ügyben érintve van Románia kínai nagykövete, Ioan Paun is, aki szintén funkciója megőrzése érdekében vállalta, hogy a nagykövetség épületében raktározzák a javakat, majd felügyelte azok becsomagolását, és megszervezte Romániába szállításukat. Az ügyészek azzal is megvádolták Nastasét, hogy megpróbálta meggyőzni Paunt, tagadja le a szállítással kapcsolatos bizonyos törvényességi aggályokat, és semmisítsen meg minden erre vonatkozó dokumentumot.
Ez a korrupciós ügy közben egy másik dossziéval is kiegészült. Ebben Nastasét törvénytelen kampánypénzek elfogadásával vádolják. A politikus az akkor kormányon lévő politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként több cégtől is törvénytelen támogatást (800 ezer eurót) szerzett a választási kampány finanszírozására, amelyben államfőjelöltként vett részt. Az egyik szponzoráló vállalat ugyanaz a bákói cég volt, amely megvásárolta és Romániába szállította a kínai javakat.
Nastase politikai indíttatásúnak minősítette a vádemelést. Azzal vádolta Monica Macovei igazságügyi minisztert és a DNA vezetőjét, hogy nyomást gyakoroltak az ő esetét vizsgáló ügyészekre. Úgy vélte, hogy a Romániában kezdett nagyszabású korrupcióellenes harc erőfeszítései nyomán a hatóságoknak "valamit fel kell mutatniuk", ezért emeltek ellene vádat. Nastase Románia külügyminiszteri és a parlament képviselőházának elnöki posztját is betöltötte. Utóbbiról az idén márciusban kellett lemondania, mert PSD-s kollégái úgy vélték, hogy egymillió dolláros, egyik nagynénjétől kapott öröksége körüli ellentmondások, valamint az ellene korrupciógyanúk miatt indított ügyészségi vizsgálat rontották a párt tekintélyét.
MTI - fidesz.hu