Már négy kórházban rendeltek el látogatási tilalmat a Calici vírus miatt
Úgynevezett calici vírus okozta a megbetegedéseket a budapesti Kútvölgyi kórházban, ahol eddig összesen 74-en, orvosok és betegek, fertőződtek meg; három másik kórházból is vírusgyanút jelentettek - tájékoztatta az ÁNTSZ szóvivője.
Dátum: 2006-11-14 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:40.113203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Huszonöt kórházi dolgozó és negyvenkilenc beteg panaszkodott hányásra, hasmenésre, hőemelkedésre - olvasható a Kútvölgyi kórház sajtóreferensének, Kovács Eszternek közleményében. A Jahn Ferenc Kórházban, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI), valamint a János Kórházban is felmerült a calici vírus gyanúja - erősített meg a TV2 esti információját az MTI-nek Ritóok Emese, az ÁNTSZ szóvivője. Hozzátette: az intézmények saját hatáskörükben döntöttek arról, hogy például az ORFI-ban látogatási tilalmat rendeltek el, de a Jahn Ferenc Kórházban egy osztálynál látogatási tilalmat és felvételi zárlatot vezettek be.
Csütörtök-péntekre derül ki, hogy a Kútvölgyi kivételével - ahol már biztos, hogy a megbetegedés oka a calici vírus - a többi kórházban is valóban ez a vírus jelent meg - tette hozzá Ritoók Emese. Az esetek előfordulása, időbeni megjelenése alapján a szakemberek kizárták, hogy élelmiszerek okozták volna, illetve a konyhában keletkezett volna a fertőzés. Jelenleg a klinika munkatársai folyamatos felület- és kézfertőtlenítéssel próbálják megakadályozni a vírus terjedését. A felvételi zárlat az utolsó beteg észlelésétől számított hetedik napig tart - közölte Kovács Eszter.
A látogatási tilalom az egész intézmény területén érvényes, azonban a járóbeteg-ellátást a zárlat nem érinti, a rendelőintézet működése egyelőre, további rendelkezésig zavartalan.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint, hasonló tünetekkel járó megbetegedések az elmúlt napokban más egészségügyi intézményben is előfordultak, illetve betegek jelzései alapján, a lakosság körében is tapasztalható volt a fertőzöttek számának emelkedése.
A calici vírus okozta megbetegedés gyors lefolyású, általában egy-két infúziós kezelés után enyhülnek a tünetek, a vírus megjelenése az őszi-téli hónapokat jellemzi. Rendszeres tisztálkodással, gyakori szellőztetéssel, vitamindús étrenddel azonban lehet védekezni ellene, és kisszámú vírus jelenléte is elég a tömeges fertőzéshez.
Jakab Dezső, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fővárosi intézetének járványügyi főosztályvezetője hétfőn reggel az MTI-vel azt közölte, hogy a kórházban hatvanöt személyt gyötör hányás, hasmenés, hányinger, hidegrázás, s hat osztályon rendeltek el látogatási és felvételi zárlatot - ismertette a helyzetet.
Bujdosó László országos tiszti főorvos korábban úgy fogalmazott, hogy "enterális tünetekkel zajló esethalmozódás van" a Kútvölgyi kórházban. Az enterális fertőzések tünete a 6-48 órás lappangási idő után hányás, hasmenés, láz, hidegrázás, hasi görcsök. A zárlatot a jelenleg is folyó vizsgálatok eredményeinek függvényében oldják fel. Ez akár egy hét is lehet - közölte reggel Jakab Dezső.
ma.hu - fidesz.hu