Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tilos luxuscikkeket exportálni Észak-Koreába

A japán kormány megtiltotta kedden az Észak-Koreába irányuló luxuscikkek exportját, amivel elemzők szerint alááshatja a kommunista ország elitjének szellemét.


Dátum: 2006-11-14 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:40.436338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vonatkozó BT-határozat alapján a japán kormány által elfogadott listán huszonnégy olyan luxuscikk szerepel, mint például autók, motorkerékpárok, karórák, szivarok, szeszes ital, parfüm, kaviár, ékszerek, marhahús. Ezek mind olyan áruk, amelyeket a kommunista ország vezetői kapnak afféle mellékjuttatásként.

Amari Akira japán kereskedelmi, gazdasági és ipari miniszter közölte, hogy reményeik szerint a szerdától hatályos intézkedés "jelentős hatást" gyakorol az észak-koreai katonai és kormányzati vezetőkre. Siozaki Jaszuhisza japán kormányszóvivő hozzátette, hogy azt remélik, Észak-Korea a nemzetközi közösség erős aggodalmát és elítélését kifejező üzenetként értékeli a döntést.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa október 14-én kemény pénzügyi és kereskedelmi szankciókkal sújtotta Észak-Koreát hat nappal korábban végrehajtott kísérleti atomrobbantásáért. Az 1718-as sorszámot viselő határozat megtiltotta a luxusáruk Észak-Koreába irányuló exportját is.

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető köztudottan nagyon szereti az autókat, különösen a Mercedes-Benzeket, de nem veti meg a különleges konyakot sem.

Az Észak-Koreába exportált japán luxuscikkek értéke tavaly 9,23 millió dollárra rúgott, ami a kétoldalú kereskedelmi forgalom 15,9 százalékával volt egyenértékű.

Az október 9-én végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantás után Japán elsőként vezetett be szankciókat Phenjan ellen. Kitiltotta az összes észak-koreai hajót a japán kikötőkből, megtiltotta az importot Észak-Koreából és szigorú utazási korlátozásokat vezetett be. A büntetőintézkedéseket mindaddig fenn kívánja tartani, amíg Észak-Korea le nem mond nukleáris ambícióiról, és nem rendezik az elrabolt japán állampolgárokról folyó vitát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek