Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Liberalizálja a kábítószer-használatot az olasz kormány

Könnyű kábítószerből az eddigi mennyiség dupláját tarthatják maguknál legálisan az olasz állampolgárok a baloldali kormány hétfői döntése értelmében.


Dátum: 2006-11-14 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:40.751405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Livia Turco egészségügyi miniszter közölte, a "személyes használatra" szolgáló marihuána mennyisége a jövőben 1 gramm lehet, ami 40 kábítószeres cigarettához elegendő. A törvény a hivatalos olasz közlönyben történő kihirdetése után lép életbe.

A vezető kormánypárthoz, a Baloldali Demokratákhoz tartozó tárcavezető hangsúlyozta: ezentúl nem fenyegeti börtön a fiatalokat egy marihuánás cigaretta elszívása miatt. Egyben bejelentette, hogy a döntés az első lépés a Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök kormánya által elfogadott kábítószertörvény felülvizsgálatának.

A kormányzó baloldalt és a jobbközép ellenzéket élesen megosztja kábítószer-liberalizálás. Carlo Giovanardi volt miniszter, aki a Berlusconi-kormány időszakában elfogadott szigorúbb törvény egyik "atyja" volt, azt mondta, hogy a baloldali kormány döntésének nincs tudományos alapja, a törvény elfogadása hiba volt, és erkölcsileg rossz jelzés a fiataloknak.

Botrányt okozott, és rövid időre a parlament ülését is fel kellett függeszteni, amikor Francesco Caruso képviselő, a Kommunista Újraalapítás tagja, a jobbközép ellenzékhez kihívást intézve bejelentette, hogy néhány indiai kendermagszemet (a marihuána alapanyagát) ültetett el a parlament udvarán. Caruso, az olasz globalizációellenes mozgalom ismert alakja, azt is közölte, hogy november 25-re tiltakozó "kendernapot" szervez, amikor baloldali aktivisták nyilvános helyeken fognak kendermagot ültetni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek