Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aranyszem fesztivál

Több mint negyven operatőr ötvenöt filmje szerepel a szerdán kezdődő Aranyszem Operatőri Fesztivál háromnapos versenyprogramjában, az eseménynek az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont - tájékoztatta Novák Emil operatőr, az esemény főszervezője az MTI-t kedden.


Dátum: 2006-11-14 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:41.973255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényt harmadik alkalommal hirdette meg a Magyar Operatőrök Társasága (HSC), a jelentkezők mintegy száz filmje közül elő-zsűri választotta ki a 16 kategóriában versengő alkotásokat - mondta a Balázs Béla-díjas alkotó.

Az indulók egyebek mellett dokumentumfilm, kisjátékfilm, természetfilm és kísérleti film kategóriában, valamint különböző televíziós műfajokban nevezhettek. A fesztivál 17. kategóriája Az év operatőre díj, amely ettől az évtől a nyáron elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas Illés György nevét viseli.

A társaság ebben az évben is Legenda-díjjal jutalmazza azokat a kollegákat, akik szakmai munkájukkal és emberi példamutatásukkal a társaság tagságának kiemelkedő példaképei - mondta Novák Emil. Tavaly Illés György, Zsigmond Vilmos, Kovács László és Tóth János részesült az elismerésben.

A Legenda-díj elnevezése az idén: "The Arriman - the eye of the revolution", vagyis A forradalom szeme. Az elismerést az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából azok kaphatják meg, akik annak idején kamerával örökítették meg az eseményeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek