Lendvai: Gyurcsány nem szenvedte el első vereségét
Nem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc elszenvedte volna első vereségét az MSZP-frakcióval szemben a kistérségi menedzserek ügyében - mondta Lendvai Ildikó a közszolgálati televízió reggeli műsorában.
Dátum: 2006-11-14 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:42.592658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióvezető hozzátette: a kormány terveivel szemben megmaradnak ugyan a kistérségi megbízottak, de egy olcsóbb és összehangoltabb rendszer jön majd létre.
A politikus elmondta: nem tud arról, hogy személyi változások készülnének a kormányban, de nem zárta ki, hogy ebben a ciklusban lesznek változások.
A Független Hírügynökség korábban úgy értesült, hogy a kabinet Draskovics Tibor az Államreform bizottság elnöke és az SZDSZ nyomására döntött a kistérségi megbízotti hálózat megszüntetéséről. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és az MSZP frakciójának többsége ugyanakkor nem támogatta a 176 - többségében szocialista - kistérségi megbízott és a 7 regionális koordinátor posztjának megszüntetését.
hirtv.hu - fidesz.hu