Egyre csökkenő növekedés az újabb megszorítások előtt
A bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 3,6 százalékkal - naptári hatással korrigálva 3,7 százalékkal - haladta meg a 2005. év harmadik negyedévit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az Ecostattal közös gyorsbecslésén alapuló előzetes adatokat. Egyre csökken a gazdaság bővülése. A jövő évi költségvetés eredményeként akár csökkenhet is az hazai össztermék.
Dátum: 2006-11-14 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:42.983884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A GDP 2006. III. negyedévében a szezonálisan kiigazított adatok szerint 1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.
Az elemzők az előző év azonos időszakához viszonyítva a III. negyedévre 4 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,9 százalékos gazdasági növekedést vártak.
Az idén az első háromnegyed évben kiigazítás nélkül a gazdaság 4,1 százalékkal gyorsult, ami megegyezik a kiigazított értékkel.
A kiigazítás nélküli adatok szerint az idén a második negyedévben a GDP 3,8 százalékkal nőtt, tavaly a harmadik negyedévben pedig 4,3 százalékkal emelkedett.
A naptári hatás kiszűrésével a gazdasági növekedés az idén a második negyedévben 4 százalék volt, míg egy évvel korábban, 2005. harmadik negyedévében 4,2 százalékot tett ki.
MTI - fidesz.hu