Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerb diplomáciai offenzíva Koszovóért

Vuk Draskovic külügyminiszter szerint Szerbiának ki kell használnia a kontaktcsoporttól kapott kéthónapos haladékot, s erőteljes diplomáciai offenzívával mindent el kell követnie azért, hogy a maga számára kedvezőbbé tegye az elszakadni kívánó Koszovó végső státusáról a jövő évben megszülető döntést. A szerb külügyminiszter a Vecernje Novosti című belgrádi lapnak nyilatkozott.


Dátum: 2006-11-14 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:43.938639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Martti Ahtisaari ENSZ-főmegbízott január végén, a szerbiai választások után teszi meg javaslatát Koszovó jogállásáról. Draskovic szerint Belgrádnak addig is amellett kell érvelnie, hogy az ENSZ Alapokmányának rendelkezéseit maradéktalanul be kell tartani, s akármilyen döntés szülessen is, annak tiszteletben kell tartania Szerbia területi integritását.

Vuk Draskovic úgy vélte, hogy bár a kontaktcsoport nyugati tagjai - az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország - továbbra is Koszovó valamilyen formájú függetlenségében gondolkodnak, elszántságuk e tekintetben már nem olyan erős, mint a terület jövőjéről szóló tárgyalások kezdetén. Megítélése szerint ezek az országok a legnagyobb hibát követték el azzal, hogy már a tárgyalások elején kijelentették, s azóta is néhányszor megismételték, hogy bármilyen döntés szülessen is, az összhangban lesz a koszovói nép akaratával.

A szerb nép is kinyilvánította azóta az akaratát - mondta a Koszovót Szerbia szerves részének minősítő új szerb alkotmányról rendezett népszavazásra utalva Draskovic, s hozzátette, hogy amennyiben a végső döntésre hivatott ENSZ BT mégis Szerbiára nézve hátrányos határozatot hoz, követelni kell, hogy segítsék Szerbiát az EU "erős és tiszteletben álló" tagjává válni.

A szerb külügyminiszter kitért az ugyancsak kontaktcsoport-tag Oroszország várható magatartására is, és úgy vélte, hogy ha Szerbia területi integritása csorbát szenved, akkor Moszkva szabad kezet fog követelni magának ahhoz, hogy támogassa a Dnyeszter-melléki Köztársaság és Dél-Oszétia függetlenségi törekvéseit, amelyek a Moldovai Köztársaság és Grúzia területi integritását sértik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek