Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb halálos áldozatok Irakban

Legalább 28 ember vesztette életét erőszakcselekmények következtében Irakban a kedd reggeli órákban.


Dátum: 2006-11-14 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:45.276568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Húszan haltak meg Ramádiban amerikai csapatok és iraki szunnita fegyveresek közti összecsapásokban. A ramádi kórház orvosainak közlései szerint az összes halálos áldozat civil, és mindnyájan amerikai harckocsik lövegeinek tüzében vesztették életüket a város Dhubat nevű kerületében.

Az utóbbi napok folyamán amerikai szárazföldi erők és harci repülőgépek támadások sorozatát indították a városban a szunnita kormányellenes erők osztagainak feltételezett állásai ellen.

Nyolc iraki halt meg ismeretlen fegyveresek támadása következtében a Bagdadtól hatvan kilométernyire északra fekvő Baakúbában, illetve a város térségében. Ismeretlen támadók gépfegyverből tüzet nyitottak egy buszra a Baakúbába vezető országúton; hét civil esett áldozatául ennek a támadásnak - közölték a biztonsági erők köreiből. A nyolcadik halálos áldozat egy iraki rendőr, akit Baakúba központjában lévő otthona előtt lőttek le ismeretlenek. Baakúba - Dijála tartomány székhelye - mindennapos erőszakcselekmények színtere. A városban vegyesen élnek síita és szunnita muzulmánok. Az erőszakcselekmények jelentős része főként felekezet villongásaiból adódik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek