Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lelőtték egy orosz olaj- és gázipari szervezet vezetőjét

Lelőtték kedden Moszkvában egy orosz olaj- és gázipari szervezet vezetőjét. Mint az orosz fővárosi ügyészség szóvivője közölte, a hatóságok feltételezése szerint bérgyilkosság történt.


Dátum: 2006-11-14 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:48.119448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két fejlövés végzett Zelimhan Magomedovval, a Nemzeti Olajintézet Alapítvány elnevezésű szervezet dagesztáni származású igazgatójával. Noha saját internetes honlapja szerint a 2003-ban alapított, eddig kevéssé ismert Nemzeti Olajintézet Alapítvány nonprofit szervezet, amelynek célja a kis és közepes vállalkozások támogatása az olaj- és gáziparban, a leszámolás azt sejteti, hogy a szervezet lényegében vállalkozásként működik.

Oroszországi üzletemberek gyakran esnek bérgyilkosság áldozatául. Az oroszországi vadkapitalizmus hajnalán, a kilencvenes években szinte mindennaposak voltak a leszámolások különféle üzleti csoportok között. Néhány éves viszonylag nyugalmasabb időszak után az utóbbi hónapokban ismét hétköznapok realitásává váltak a véres üzleti leszámolások.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek