Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály: A hazugság ára

A kormány 2007. évi költségvetési törvényjavaslata a beismerés költségvetése, erősebben fogalmazva a hazugság ára. Ennek a költségvetés-tervezetnek vannak előzményei, amelyekről azonban a kormány diszkréten hallgat, és amelyekről a bizottság előtt sem beszélt Veres János. Magyarország lakosai fizetik meg az elmúlt négy év rossz gazdaságpolitikájának következményeit 2007-ben - jelentette ki sajtóértekezletén Varga Mihály.


Dátum: 2006-11-14 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:48.489593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A következő évben már érvényesülnek az áfa-kulcsok emelései és az eva megemelése - folytatta a Fidesz szakpolitikusa. A következő évben hat majd a munkaadói és munkavállalói járuléknak a növekedése, amelyet valamennyien meg kell, hogy fizessünk - tette hozzá. A következő évben hatnak olyan elemek is, mint például az őstermelők és a háztartásbeliek a járulékfizetési kötelezettsége, amely korábban nem létezett - figyelmeztetett a költségvetési bizottság elnöke.

Ha ezekhez hozzávesszük a gázár-kompenzáció csökkenését, megspékelve még a tandíj, a vizitdíj, és a kórházi napidíj költségeinek fizetésével, akkor jól lehet látni, hogy mindez a tehernövekedés egy kifejezetten nehéz és nyomasztó évvé teszi 2007-et. Ebből a szempontból Magyarország 2007-ben még beljebb kerül az alagútba - állapította meg Varga Mihály.

A politikus egyben arra kérte a kormányt, hogy vegye ki a költségvetésből, és halassza el a kormányzati negyed beruházását, mert a Fidesz álláspontja szerint súlyos társadalmi feszültséget okozhat, ha a következő, válsággal teli évben - amikor a kormány megsarcolja az embereket - egy ilyen, a társadalmi jólétet nem szolgáló, több tíz- vagy százmilliárd forintos projekthez kezd hozzá. Varga Mihály hozzátette, hogy a kormány 2007-ben mintegy 600 millió forintot költene el a beruházásra: 100 milliót személyi kiadásokra, 480 milliót forintot pedig dologi kiadásokra.

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere a 2007-es költségvetésből hiányolta a koncepciózus gondolkodást, leszögezte: nem tisztázott, hogy hol van a kormány gazdaságpolitikai centruma, ezt a szerepet ugyanis hol Kóka János gazdasági miniszter, hol Veres János pénzügyminiszter ragadja magához.

A költségvetési bizottság elnöke szerint a kormány nem mérte fel, hogy mit jelent Magyarországnak 2007-ben Románia és Bulgária uniós csatlakozása, de a kedvezőtlen népesedési folyamatokat, az aktívak és az inaktívak közötti arány felborulásának hatásait sem vizsgálta meg.

Egyszerű pénzbehajtást, ad hoc intézkedéseket látunk, a kormány mindig csak egy adott évet akar túlélni, a bevételek növelésével, és némi kiadáscsökkentéssel próbálja az egyensúlyt elérni - fejtette ki Varga Mihály.

Árulkodó az az adat is, hogy jövőre Magyarország gazdasági növekedése már csak az unió átlagos növekedését éri el, holott korábban másfél-két százalékkal magasabb volt - figyelmeztetett a fideszes politikus.

A Szövetség szakpolitikusa kijelentette: a Fidesz a költségvetéshez benyújtandó módosító indítványaival főként az oktatás, az egészségügy, a mezőgazdaság és a kis-és középvállalkozások témakörére koncentrál, de a környezetvédelem, vagy a közúthálózat ügyében is kezdeményeznek változtatásokat. Varga Mihály közölte, a helyi ügyekben a költségvetési vita második szakaszában nyújtják be a fideszes képviselők módosító indítványaikat.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek