Túlterhelt demokrácia
Túlterhelt demokrácia címmel jelent meg kötet a Századvég Kiadó gondozásában, amelyben politológusok azt a kérdést járják körbe, kell-e változtatni a Magyar Köztársaság parlamentáris demokráciájának alkotmányos szerkezetén.
Dátum: 2006-11-14 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:50.238734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alkotmányos és kormányzati szerkezetünk alcímet viselő kötetben Körösényi András, Lengyel László, Stumpf István és Tölgyessy Péter fejtették ki álláspontjukat.
A magyar alkotmányos szerkezet nagy átalakítására ugyan nincs szükség, de ahol lehet, javítani kell rajta - állítja Gombár Csaba, aki szerint a parlamenti demokrácia rugalmasan viselte el a közelmúlt eseményeit. Körösényi András politológus úgy gondolja, ha van válság Magyarországon, az nem alkotmányos, inkább politikai jellegű. Stumpf István viszont úgy véli, a magyar politikai rendszerben annyi feszültség halmozódott fel, ami előrevetíti a változtatások szükségességét, akár az alkotmányos szerkezetben is.
"Rossz beállítódásokat, politikai kultúrát, attitűdöket, magatartásformákat az nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Ahhoz át kell alakítani az intézményes gyakorlatot ahhoz, hogy ezek a magatartásformák és kulturális és politikai viselkedési szabályok megváltozzanak." - mondta Stumpf István a Századvég Alapítvány elnöke.
Tölgyessy Péter szerint a kormányozhatóságot és a hatalom ellenőrzöttségét egyszerre biztosítani akaró alkotmányos alapszerkezet működőképes, Lengyel László pedig a társadalmi alrendszerek közötti párbeszédet, és a konszenzuson alapuló politizálást hiányolta.
hirtv.hu - fidesz.hu