Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Melegebb éghajlat: Gergényi utazási irodát nyit

Egy utazási iroda résztulajdonosa lesz Gergényi Péter amellett, hogy a jövőben is Budapest rendőrfőkapitányaként dolgozik. Gergényi Péter az InfoRádióban hangsúlyozta: a két tevékenység nem összeférhetetlen egymással.


Dátum: 2006-11-14 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:52.086972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Miként győzték meg arról, hogy maradjon?

Hétfőn a miniszterelnök úr a hivatalába kéretett, és közölte velem, hogy nem támogatja a nyugdíjazási kérelmemet, mert nem ért egyet azzal. Ennek folyományaként Petrétei József rendészeti miniszter nem írta alá a kérelmemet. Én ezt természetesen tudomásul vettem, és folytatom a munkámat.

- Korábban nem kommentálta, hogy miért menne nyugdíjba. Most, hogy marad, ad tájékoztatást a kérelem indokáról?

Ha megengedik, ezt azért én megtartom magamnak.

- Korábban szó volt arról, hogy utazási irodát nyit. Változott ez a terve?

Január elsején indult volna a vállalkozás a társtulajdonosokkal, ez reményeim szerint indulni is fog. Ez összeegyeztethető, hiszen tulajdonrésze bárkinek lehet.

- Mit szól ahhoz, hogy több vezető is fontolgatja a rendőrségnél a nyugdíjazási kérelmét?

Erről nem tudok, a belső személyzeti kérdések sohasem nyilvánosak.

- Változtat-e tervein és munkáján?

Nem, reményeim szerint ugyanúgy, és ugyanazzal a csapattal dolgozom tovább, mint eddig.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek