Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lekerült a vallásszabadságot megsértő országok listájáról Vietnam

A washingtoni kormányzat levette Vietnamot arról a listáról, amelyen a vallásszabadságot megsértő országokat tartják nyilván.


Dátum: 2006-11-14 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:53.968792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A listát az amerikai külügyminisztérium teszi közzé évente és szerepel rajta a többi között például Irán, Kína, Észak-Korea és az idén rákerült Üzbegisztán is, ahol a muszlimokat, mint szélsőségeseket vegzálják.

Bush elnök a héten indul Vietnamba, Hanoiban tartják ugyanis az ázsiai és Csendes-óceáni gazdasági együttműködés szervezetének konferenciáját.

Közben Vietnamból kiutasítottak egy vietnami születésű amerikai állampolgárságú asszonyt, akit még a múlt héten 15 hónapi börtönbüntetésre ítéltek, mert állítólag a vietnami kormány megdöntésére szólító röplapokat terjesztett. Az asszony mellett két másik amerikait és négy vietnamit is elítéltek, de csak őt engedték most szabadon egészségi állapotára hivatkozva.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek