Debreceni repülőtér: új járat indulása várható
Várhatóan rövid időn belül ismét indul járat a debreceni repülőtérről - hangzott el kedden, a légikikötő új, téli üzemmód biztosítására is alkalmas berendezéseinek bemutatója alkalmából, Debrecenben.
Dátum: 2006-11-14 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:56.883551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A repülőtér téli üzemmódra átállása érdekében 50 millió forintot költöttek különböző gépek és berendezések beszerzésére, felújítására, amelyekkel el tudják végezni a repülők jégmentesítését - közölte Virág László, a Debrecen Airport Kft. ügyvezető igazgatója a repülőtéren. Hozzátette: vásároltak egy olyan járművet is, amely képes mérni a leszállópálya tapadását, és kiszámítja a gépek féktávolságát. Így bármilyen időjárási körülmények között képes a repülőtér repülőgépeket biztonságosan fogadni - jelentette ki az ügyvezető igazgató, bemutatva a kifutópályán felsorakoztatott hómaró, sószóró és egyéb gépeket.
Virág László egyben cáfolta a német OLT Légitársaság képviselőjének azt az állítását, miszerint részbe azért kellett megszüntetni a Debrecen-Budapest menetrendszerinti légijáratot, mert a debreceni repülőtér alkalmatlan a téli üzemmódra. Virág László kijelentette: az OLT, az Airport Debrecen Kft. (DV Zrt.) és a Malév Zrt. közreműködésével megindított járat feltételeinek megteremtésében magyar részről minden megfelelő volt. Emlékeztetett arra, hogy a szükséges infrastruktúrát a repülőtér kiépítette, meghosszabbította nyitva tartását és újabb műszakot állított be. Továbbá a megállapodásban rögzített részleteket kifizette, és a járat marketing kampányát támogatta.
A járatot működtető leányvállalat létrehozását a németek vállalták, a magyar fél viszont kifogásolta, hogy az OLT ennek ellenére nem támogatta marketingkampánnyal a cég megjelenését, és nem biztosította saját honlapján, illetve a Malév internetes oldalán a jegyvásárlást a Debrecen-Budapest légijáratra. A Cívis Air légitársaság létrehozásának elmaradása miatt a DV Zrt. igazgatósága június 23-án úgy döntött, hogy nem vállal szerepet a leányvállalat megalakításában. Az OLT ezek után szeptember 18-án értesítette a repteret üzemeltető Airport Debrecen Kft.-t a járat október 15-iki megszüntetéséről.
Virág László szerint a megszüntetett légi járat helyébe rövidesen új léphet, de részleteket még nem árult el, és azt sem lehet tudni, hogy ez Debrecen és Budapest közötti menetrend szerinti járat lesz-e. Az igazgató közölte: a debreceni repülőtéren az idén 10 ezerrel több utas fordult meg, mint az elmúlt évben, amikor 34 ezren vettek részt a helyi légiközlekedésben.
MTI - fidesz.hu