Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Forgalomlassító demonstrációk Tolna megyében

Mintegy húsz fellobogózott autó, köztük pótkocsis IFA vonult ki kedden rendőri felvezetéssel Szekszárd határába az 56-os útra, ahol délután négy órától este hét óráig lezárták a félpályát, hogy így tiltakozzanak Gyurcsány Ferenc és kormánya ellen.


Dátum: 2006-11-14 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:58.711726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A résztvevők rendszeresen tüntetnek szeptember 18. óta a Garay téren is. A gépkocsikon "Gyurcsány-kormány mondjon le!", "Elég a hazugságból", Forgalomlassító demonstráció, Érted", Igazságot Magyarországnak" feliratok hirdették céljaikat.

A szervezők az MTI munkatársának elmondták: akciójukkal az országosan zajló hasonló, forgalomlassító demonstrációkhoz csatlakoztak, s vasárnap megismétlik a félpályás útlezárást.

Paks és Dunaföldvár tiltakozói is hétfőtől kéthetes akciót szerveztek, s minden másnap délutánonként egy időben indulnak útnak, egymással szemben a 6-os főúton, s 20-30 kilométeres sebességgel haladva lassítják a forgalmat, majd a Tanya-csárdánál találkoznak, itt megfordulnak és visszaindulnak a konvojok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek