Toroczkai börtönbe vonul?
A gyülekezési joggal való visszaélés miatt pénzbírsággal sújtotta a Szegedi Rendőrkapitányság Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét - erősítette meg az MTI információját M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Dátum: 2006-11-14 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:02:00.597266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentése nyomán a gyülekezési joggal való visszaélés miatt pénzbírsággal sújtotta Toroczkai Lászlót a Szegedi Rendőrkapitányság, a büntetés elzárásra vagy közmunkára is váltható - közölte a főhadnagy.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökének MTI-hez eljutatott közleménye szerint a határozat indoklásában az áll, hogy Toroczkai László akkor sértette meg a gyülekezési jogra vonatkozó jogszabályokat, amikor szeptember 18-án átvezette a tömeget az MTV székháza elé, s ezt a demonstrációt nem jelentette be a rendőrségen.
Toroczkai közleményében tudatta, a pénzbüntetés megfizetését elvi okokból megtagadja, s helyette a nyolcnapi közmunkát vagy a 40 napos elzárást választja.
MTI - fidesz.hu