Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Calici vírus - járványos méreteket öltött a kórházakban

Az úgynevezett calici vírus a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikáján, a Szent János Kórházban, a Jahn Ferenc Kórházban, valamint a Győr közeli Nyúl községben is járványos méreteket öltött - jelentette ki Molnár Kornélia, az országos tiszti főorvos helyettese szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.


Dátum: 2006-11-15 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:02:06.967015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Molnár Kornélia megerősítette: a négy fővárosi kórházban, illetve Nyúl községben az RNS tartalmú enterális vírus okozott megbetegedéseket. Megjegyezte viszont, hogy az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) előfordult esetek nem utalnak járványra.

Elmondta, hogy a '70-es években az Amerikai Egyesült Államokban felfedezett vírus 2000-ben jelent meg először Magyarországon, tehát már a korábbi években is előfordult. Hozzátette azonban, hogy a megbetegedés nem egyszerre, nem egy időben érintette a kórházakat.

A "téli hányásos megbetegedésnek" nevezett vírus zárt közösségekben széklettel szennyezett élelmiszer, illetve hányadékból visszacsapódó aerosol útján terjedhet - fűzte hozzá.

Közlése szerint a cilici vírust négy "H" vírusnak is nevezik, mivel a betegen gastroenterális tünetek, azaz hányás, hasmenés, hőemelkedés, valamint hasi görcsök jelentkeznek.

A szakirodalomra hivatkozva azt közölte, hogy a nullás vércsoportúaknál súlyosabb esetek is előfordulhatnak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzés érdekében burgonyát, illetve banánt kell fogyasztani, mivel ez fokozza a bélnyálkahártya immunitását.

Hangsúlyozta továbbá az általános higiéniai szabályok betartásának fontosságát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek