Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felrobbantották az eltűnt és előkerült páncéltörő rakétát

A bakonyi lőtér Öskü község közelében lévő részén robbantották fel a tűzszerészek szerdán hajnalban a lőtérről korábban eltűnt és kedden este előkerült páncéltörő rakétát - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.


Dátum: 2006-11-15 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:02:08.528587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dániel-Tóth Zoltán elmondta: a rakéta ellopásával alaposan gyanúsítható 41 éves várpalotai férfinél tartott házkutatás során a rendőrség lopásból származó egyéb tárgyakat is talált, amelyek a bakonyi lőtér területéről származnak. A rakétatolvajt a rendőrség őrizetbe vette, s lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés büntette miatt eljárást folytat ellene - mondta a szóvivő.

A rendőrséggel együttműködő Katonai Biztonsági Hivatal kedden találta meg a bakonyi katonai lőtérről eltűnt páncéltörő rakétát - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-vel kedden éjjel. A szóvivő akkor elmondta, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal Szekeres Imre szakminiszter közvetlen utasítására kapcsolódott be az eltűnt rakéta utáni kutatásba. A hivatal operatív munka keretében találta meg a rakétát, valamint az elkövetőt, aki a várpalotai lőtér karbantartását végző cég egyik munkatársa. A tettes, miután értesült arról, hogy keresik az eltűnt fegyvert, megpróbálta azt a helyszínre visszajuttatni. Mivel ezt nem látta kivitelezhetőnek, meg akart attól szabadulni, így Öskü és a 8-as főút elágazásától mintegy egy kilométerre, a Kőrishegyen tette le a rakétát. A rakétát a rendőrség és a Katonai Biztonsági Hivatal kedden megtalálta, és nem sokkal később a tettest is elfogták.

Bocskai István a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánta ismertetni a tettes felkutatásának részleteit. Annyit azonban elmondott, hogy a férfi a várpalotai lőtér karbantartását végző cég egyik munkatársa, aki több társával együtt látta, hogy hova tették le a rakétát a szlovénok, és aki azért tudott szabadon járni ezen a katonai területen, mert a karbantartás végző cég munkatársaként engedélye volt erre. A szóvivő közölte, hogy a honvédelmi miniszter az eset kapcsán felülvizsgálja a katonai objektumok őrzésvédelmének rendszerét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek