Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A törökök nem engednek Ciprus kérdésében

Nem enged az Európai Unió zsarolásának a megosztott Ciprus kérdésében Törökország - fogadkozott szerdán Abdullah Gül török külügyminiszter a ciprusi török szakadár államban, Nicosia törökök ellenőrizte részében.


Dátum: 2006-11-15 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:14.942553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ankarai külügyek irányítója a szakadár Észak-Ciprusi Török Köztársaság megalapításának 23. évfordulóján rendezett ünnepségen hangoztatta, hogy Törökország, ahogy a múltban sem, most sem hagyja magát zsarolni. Az EU az ankarai kormány értésére adta, hogy meg kell nyitnia kikötőit és repülőtereit a ciprusi repülőgépek és hajók előtt még az év vége előtt, ellenkező esetben felfüggesztik a tárgyalásokat Törökország csatlakozásáról. Gül kijelentését a török televízió egyenesben közvetítette. A ciprusi szakadár államalakulatot csupán Törökország ismeri el.

Ciprus 1974-ben szakadt ketté, amikor Törökország megszállta a sziget északi részét, válaszul arra a meghiúsult puccskísérletre, amelyet a sziget Görögországhoz való csatlakozását sürgető erők hajtottak végre. Törökország óva intette attól az Európai Uniót, hogy döntőbíróként próbáljon fellépni a ciprusi kérdésben, mert nem lehet pártatlan, hiszen a 25 tagállam között van Ciprus is.

A ciprusi görögök 2004-ben elutasítottak egy népszavazást a sziget újraegyesítéséről, majd nem sokkal később csatlakoztak az Európai Unióhoz, ami révén tovább fokozódott a ciprusi törökök nemzetközi elszigeteltsége. Ankara szerint Törökország EU-tagságát külön kell választani Ciprus ügyétől, ez utóbbit az ENSZ keretei között kellene tárgyalni. Abdullah Gül hangsúlyozta, hogy az unió, ha engedményeket vár Törökországtól, a ciprusi kérdést az ENSZ-től az EU elé emeli át és ezzel holtvágányra juttatja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek