Cunamiriadó Japán északi részén
Cunamiriadót rendeltek el Japán északi részén, miután nagy erejű - a Richter-skálán 8,1-es erősségű - földrengést észleltek a Kuril-szigetek térségében, Iturup szigetnél - jelentette a japán média.
Dátum: 2006-11-15 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:17.190366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A japán meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint szökőár várható az Ohotszki-tenger déli térségében, s kétméteres vagy annál is nagyobb szökőár sújthatja az északnyugati Hokkaido sziget és Honsu fősziget csendes-óceáni partvidékét, valamint az Oroszországhoz tartozó Kuril-szigeteket.
A földmozgás helyi idő szerint 20 óra 15 perckor (közép-európai idő szerint 12.15-kor) történt 30 kilométeres mélységben a tengerfelszín alatt. Hapán csendes-óceáni partvidékének lakosait felszólították, hogy húzódjanak biztonságos, magasabban fekvő helyekre.
Négy hete Japán déli szigeteit rázta meg egy 6,8-as erősségű földrengés, amelyben azonban senki nem sérült meg. A világon bekövetkező földrengések egyötöde Japánt sújtja.
MTI - fidesz.hu