Koalíciós vita Németországban a neonáci NPD esetleges betiltása kapcsán
Ismét fellángolt a vita Németországban a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) esetleges betiltásának lehetőségével kapcsolatosan.
Dátum: 2006-11-15 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:20.450089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az NPD betiltását szerdán minden korábbinál határozottabban követelte Peter Struck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának vezetője. Struck nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a szélsőjobboldali párt egyértelműen alkotmányellenes párt, s - mint fogalmazott - a politikai összetűzések eszközeként erőszakhoz folyamodik. A magas rangú szociáldemokrata politikus ezért felszólította a kormányt, hogy kezdeményezze az NPD betiltását az alkotmánybíróságnál.
A szociáldemokratákkal közösen kormányzó konzervatívok tekintélyes politikusai ugyanakkor rögtön elutasították Struck javaslatát. Azt hangoztatták, hogy a párt betiltása nem a megfelelő eszköz, nézetük szerint a szélsőjobboldal ellen érvekkel és új programokkal kell felvenni a harcot.
Az NPD esetleges betiltása ugyanakkor az SPD-t is megosztja. Brigitte Zipries szociáldemokrata igazságügyi miniszter szerdán ugyancsak visszautasította a parlamenti frakcióvezető indítványát, utalva arra, hogy egy ilyen kezdeményezést jól elő kell készíteni. A miniszter emlékeztetett, hogy 2003-ban a német alkotmánybíróság egy ízben már elutasította a neonáci párt betiltására tett javaslatot.
Úgy vélekedett, hogy a bírói testület most aligha foglalna másként állást. Zipries nem értett egyet azzal az ugyancsak Struck által előterjesztett javaslattal, hogy ennek érdekében kezdeményezzék az alkotmánybírósági eljárás megváltoztatását, aminek lényege az, hogy egy párt betiltásához a bíróság tagjai kétharmados többségének támogatása helyett egyszerű többség is elegendő lenne.
A neonáci párt betiltását célzó követelések az elmúlt hetekben erősödtek fel újra, különösen azóta, hogy az NPD képviselői a közelmúltban bekerültek Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány parlamentjébe. Olajat öntött a tűzre az a napokban nyilvánosságra hozott hivatalos jelentés is, amely szerint szerte Németországban erőteljesen megnövekedett a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények száma.
Mindennek ellenére megfigyelők úgy vélekednek: egy esetleges betiltási eljárás megindítása ellenkező hatást váltana ki, s a lakosság egyes rétegeiben tovább növelné az NDP iránti rokonszenvet.
MTI - fidesz.hu