Megostromoltak egy olajipari létesítményt Nigériában
Fegyveres támadók megostromolták a Royal Dutch Shell brit-holland olajipari óriáscég helyi leányvállalatának egy olajipari létesítményét Nigéria déli részén, a Niger folyó deltájában, de a biztonsági erők visszaverték támadásukat.
Dátum: 2006-11-15 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:23.254972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két támadó életét vesztette, egy a hatóságok kezére került. Az elfogott fegyveres azt vallotta, hogy ő és társai egy korábban "kialkudott" váltságdíj hátralékát akarták behajtani, mert egy múlt havi túszejtésük alkalmával nem kapták meg a váltságdíj teljes összegét - közölte a védelmi minisztérium egy névtelenül nyilatkozó illetékese.
Az olajban gazdag Niger-deltában gyakoriak az emberrablások, amelyeknek egyetlen célja a váltságdíj szerzése. (Több mint hatvan külföldit és több száz nigériait ejtettek túszul az év eleje óta.) A térség lakosainak végtelen szegénysége és az olajvállalatok milliárdos jövedelmei közti ellentét, a helyi hatóságok korruptsága és a lőfegyverek könnyű elérhetősége - elemzők szerint ezek a helyi erőszakcselekmények és emberrablások fő tényezői.
A mostani eset annyiban "rendhagyó", hogy a biztonsági erőknek sikerült visszaverniük a rohamot, s a létesítmény berendezései sem rongálódtak meg. A támadók rendszerint jobban fel vannak fegyverezve, és nagyobb erőkkel rohamoznak, mint amekkorák a olajlétesítményeket védő biztonsági alakulatok. A rosszul fizetett, gyengén felszerelt biztonsági osztagok jobbára elmenekülnek a védelmükre bízott létesítményből, amikor támadás éri őket.
MTI - fidesz.hu