A Dél-Dunántúlon folytatódik a Mónika-show
Wekler Ferencet, a környezetvédelmi tárca szabaddemokrata delegáltját választotta elnökéül a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Pécsett tartott ülésén. Társelnök lett Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere. Emlékezetes, Lamperth Mónika önkormányzati miniszter azzal nyugtatta meg a szocialistákat, hogy hiába nyerete meg a Fidesz az önkormányzati választásokat, a pénzt nem ők fogják osztani. Wekler Ferencet egyébként az utóbbi években több tevékenysége miatt is érték bírálatok, kísérték botrányok.
Dátum: 2006-11-15 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:23.597132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztújításra azt követően került sor, hogy a korábbi elnök, Kékes Ferenc tagsága az önkormányzati választások alakulása folytán megszűnt.
Bár az októberi önkormányzati választásokon összességében mindhárom megyében a jobboldal került többségbe, Wekler Ferenc és Tasnádi Péter megválasztására az adott lehetőséget, hogy a tanácsban a minisztériumi delegáltakkal együtt a kormánypártiak vannak többségben.
Mint ismeretes, Lamperth Mónika egy zárt párttanácskozáson arról biztosította a szocialistákat, hogy az önkormányzati választások eredményei ellenére vidéken sem a Fidesz fogja osztani a pénzt. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az MSZP októberi választmányi ülésén egészen pontosan azt mondta: "Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.(...) Bízzatok bennem, olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt..."
Wekler Ferenc, aki az SZDSZ baranyai elnöke is egyben, a megválasztását követő sajtótájékoztatón azt mondta: maga és a tanács legfőbb célkitűzése, hogy a források eredményes felhasználásával megállítsák a régió másfél évtizede tartó leszakadását az ország fejlettebb térségeihez képest.
Az ülésen, majd a tájékoztatón is megjelent Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos pedig megjegyezte, hogy a dél-dunántúliak a következő hét évben a regionális operatív programok keretében 195 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak, a régió az ágazati programok révén ezen felül még több száz milliárd forint fejlesztési pénzhez juthat.
MNO - fidesz.hu