A struktúra vegye figyelembe a népegészségügyi mutatókat
A Fidesz örül, hogy a kormány nem fogadta el a kórházak szerkezetátalakításával kapcsolatos előterjesztését mai ülésén, mert így mód nyílhat szakmai egyeztetésre - jelentette ki Mikola István.
Dátum: 2006-11-15 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:23.954084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ágyak számának és egyáltalán a struktúrának úgy kell alakulni, hogy az figyelembe veszi a régió népegészségügyi mutatóit. Ezek alapján kell megtervezni egy új struktúrát - fejtette ki a képviselő. Ebben a Fidesz örömmel lesz partner - szögezte le Mikola István, arra emlékeztetve, hogy pártja a választási programjában már kidolgozta egyes elemeit az új struktúrának. A fideszes politikus ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a rendszer kiépítése hosszú éveket fog igénybe venni, legalább két kormányzati ciklust. Hozzátette: óriási társadalmi érdeklődés van az átalakítás miatt, melyet már a parlament elé kerülő törvénytervezetek - gyógyszerbiztonság, biztosítási felügyelet - alapoztak meg.
Mikola István rámutatott arra is, hogy a 2007-es költségvetés egészségügyi részét olyan számadatokra alapozta a kormány, melyek még el sem fogadott szabályozások alapján számoltak ki. "Ez a számítás teljesen megalapozatlan, és a Fidesz számára elfogadhatatlan" - jelentette ki.
A mai bizottsági ülés részleteiről szólva a képviselő kifejtette: kitapintható volt a feszültség az SZDSZ és az MSZP között. Mint fogalmazott 150-200 módosító javaslat érkezett az egészségügyi témában, melyek nagy része szocialista képviselőtől származik. Teljesen szokatlan, hogy kormánypártiak ilyen nagy számban utólag akarnak változtatni. Mikola István az egészségügyi reform legnagyobb problémájának azt nevezte, hogy nincs pénz, sőt elvonásokat léptetnek életbe.
fidesz.hu