Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felállítják az ENSZ Vezérkari Bizottságát?

Az ENSZ Vezérkari Bizottságának megalakítása mellett kardoskodott a francia miniszterelnök szerdán annak érdekében, hogy a világszervezet "hiteles" lehessen a regionális konfliktusok rendezése során.


Dátum: 2006-11-15 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:30.321710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dominique de Villepin az észak-franciaországi Lille városában mondott beszédében hangsúlyozta: az ENSZ-nek igazi fegyveres szárnyra van szüksége, amennyiben hiteles kíván maradni a regionális konfliktusok rendezése során. A politikus megítélése szerint egy ilyen - az ENSZ alapokmányában előirányzott - bizottságnak a megalakítása azt eredményezné, hogy a világszervezet "igazi hadsereggel" rendelkezne.

A francia kormányfő megjegyezte, hogy világszerte jelenleg több mint 100 ezer ENSZ-békefenntartó teljesít szolgálatot; a kéksapkások létszáma magasabb annál, mint ahány katonával a világ legtöbb hadserege rendelkezik.

Villepin szót emelt amellett is, hogy Franciaország őrizze meg erős katonai ütőerejét az általa képviselt értékrend védelmében. A francia hadsereg Párizs egyik ütőkártyája, amely lehetővé teszi, hogy Libanonban, Koszovóban, Afganisztánban, vagy éppen Elefántcsontparton védelmezzék ezen értékrendet - hangoztatta.

A politikus egyúttal javasolta a Gazdasági Világtanács létrehozását is. Elképzelése szerint a testület több nemzetközi szervezet foglalna magába, s feladata a világgazdaság működésének "jobb elrendezése" lenne. A testület évente egyszer ülne össze az állam- és kormányfők elnökletével, hogy megoldásokat javasoljon a világ gazdasága előtt álló nagy kihívásokra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek