Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszonhárom ember halálát okozták az áradások Kenyában

Huszonhárom ember meghalt, és több mint nyolcvanezer személyt kellett kitelepíteni az áradások következtében Kenya északkeleti részén és a tengerpart közelében - közölte szerdán a vöröskereszt.


Dátum: 2006-11-15 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:31.298867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eddigi információink szerint 23 halálos áldozatról érkezett jelentés a tengerpart menti menekülttáborokból és az Északkeleti tartományból - közölte Linet Atieno, a kenyai vöröskereszt szóvivője.

A Parti tartományban több ezren menekültek el házaikról a közeli wale körzet hegyei közé, hogy sátrakban találjanak menedéket a medrükből kilépett folyók elől.

A kelet-afrikai országban az egyébként is árvízveszélyes nyugati régiókban további áldozatokra lehet majd számítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek