Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A "kvartett" az egységkormánytól várja párbeszédet

A közel-keleti rendezés előmozdítására hivatott "kvartett" (az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ) képviselői szerdai kairói tanácskozásukon reményüket fejezték ki, hogy egy palesztin egységkormány létrehozása lehetőséget teremt a közel-keleti párbeszéd felújítására.


Dátum: 2006-11-15 20:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:32.545815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egész világ nagy reményekkel várja Mahmúd Abbász palesztin elnök erőfeszítéseinek eredményeit az új kormány megalakítására, amellyel a nemzetek közössége kapcsolatba léphet" - jelentette ki Alvaro de Soto ENSZ-megbízott.

A tanácskozáson De Soto mellett David Welch közel-keleti ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettes, Marc Otte, az EU küldötte, valamint Oroszország képviseletében Szergej Jakovlev vett részt.

A "kvartett" a tárgyalások feltételéül azt szabta a palesztin kormánynak, hogy ismerje el Izraelt, mondjon le az erőszakról, valamint ismerje el a zsidó állam és a palesztinok között korábban megkötött megállapodásokat. A Hamász kedden ismét elutasított minden kompromisszumot Izraellel.

A tárgyalásokon szó volt a legutóbbi izraeli és gázai övezetbeli véres eseményekről is. Otte szerint "a térségben a revans, a megtorlás logikája működik, és erről a nemzetek közösségének komolyan el kell gondolkodnia, hogy ne a szélsőségesek diktálhassák a maguk forgatókönyvét". Az amerikai küldöttség aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy következő palesztin kormányban is vezető szerephez juthat a Hamász, és ebben az esetben Washington aligha tárgyalhat a kabinettel, mert alapvetően nem lesz más, mint a jelenlegi.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek