Ellentmondásos hírek a rendőrség tétlenségének okairól
Egyelőre nem nyilatkoznak arról, hogy ki hagyta magukra azokat a rendőröket, akiknek az MTV székházának védelme jutott osztályrészül szeptember 18-án. A sajtóban kiszivárgott hírek szerint több száz jól felszerelt kommandós várt bevetésre a Szabadság tér környékén aznap, de nem kaptak parancsot a beavatkozásra. Lapinformációk szerint azonban az erről szóló rendőri beszámolók végül kimaradtak a rendőrség most készülő jelentéséből.
Dátum: 2006-11-16 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:36.416053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ellentmondásos hírek láttak napvilágot arról, hogy valójában hány jól felszerelt rohamrendőr állt készenlétben a Magyar Televízió székházának ostroma alatt úgy, hogy végül nem vetették be egyiküket sem, illetve valóban tétlenségre utasított kommandósok nézték-e végig az eseményeket a Szabadság tér közelében. A Magyar Hírlap értesülései szerint 200-250 ilyen kommandós várt arra, hogy megvédhesse társait, az RTL Klub híradója viszont 500 rohamrendőrről adott hírt, akik tétlenül szemlélték a Szabadság téren történteket.
A tegnapi Népszabadságban azonban akt írják, hogy a szeptember 18-i eseményeket elemző rendőrségi jelentésben nem szerepel olyan megállapítás, hogy az MTV közelében 500 jól felszerelt kommandós állt készenlétben. A jelentésből természetesen ki is hagyhatták a rendőrtisztek erről szóló beszámolóit, de az is elképzelhető, hogy valójában 200 tétlenségre ítélt rendőrről szólnak a dokumentumban. A jelentés elkészítéséhez ugyanis több tisztet meghallgattak, akik sajtóértesülések szerint azt is közölték, hogy többen a közelben vártak a bevetésre, és parancsmegtagadáson gondolkodtak, amikor azt látták, hogy társaik bent rekedtek egy meggyújtott vízágyúban a Szabadság tér középén.
Lapunk úgy tudja, hogy hatásköri gondok is lehettek a Nádor utca környékén várakozó rendőrök bevetésével kapcsolatban, hiszen a vidékről Budapestre vezényelt egységeket, illetve illetve a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat alakulatait aznap jogszerűen csak az országos rendőrfőkapitány helyettese mozgósíthatta volna. Ezért nem léphetett a budapesti rendőrfőkapitány, aki azonban október 23-ra szélesebb körű felhatalmazást kapott. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc szeptember 18-i eseményeket követően azt nyilatkozta, hogy az MTV ostromakor folyamatosan kapcsolatban állt Szabadfi Árpáddal, az Országos rendőrfőkapitány helyettesével.
Az ORFK vezetője tegnap nem tette lehetővé, hogy szerkesztőségünk megismerje az összefoglaló jelentést. A szóvivői iroda azt közölte: amíg Gergényi Péter nem reagál a jelentésre, addig betekintésre sincs mód. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ugyanakkor kérdésünkre azt a tájékoztatást adta: a közérdekű információk nyilvánosságáról szóló jogszabály, valamint az alkotmány értelmében mindenkinek joga meg ismerje és terjessze a közérdekű adatokat. A sajtónak ez kötelessége is.
Egyelőre viszont arra sincs válasz, hogy a Bene László által készíttetett jelentésről miért a felügyeletet ellátó igazságügyi tárca vezetői rendelkeznek. A betekintésre az adatvédelmi biztos szerint akkor is módot kellene adniuk, ha úgynevezett előkészítő iratról lenne szó, tehát ha azzal összefüggésben esetleg további intézkedést terveznek. Oravecz Éva, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szóvivője csak annyit közölt: a BRFK-vezetői három napon belül egészíthetik ki az akkori rendőri intézkedések kivizsgálásáról szóló jelentést.
Gergényi pártfogoltja ellen nyomoznak
Hivatali és elöljárói hatalommal való visszaélés címén eljárást indított tegnap a Budapesti Katonai Ügyészség a vasprefektus, Gergényi Péter egyik bizalmi embere Oláh Tamás XVI. kerületi rendőrkapitány ellen. Az alezredest felfüggesztették tisztségéből, az ügy tisztázásáig Kárpáti Miklós, a BRFK osztályvezetője irányítja a kerületi rendőrséget.
A katonai ügyészség szűkszavú tájékoztatóját egy minden bizonnyal rendőri berkekből származó névtelen körözvény egészíti ki, amely tegnap elterjedt a sajtóban. Ez botrányos, pikáns és felháborító részleteket közöl arról, miként viselkedett a kapitányság vezetője a beosztottaival, s hogyan használta fel hivatali hatalmát a testületen kívüli személyes, intim kapcsolataiban is.
Oláh Tamásról annyi tudható bizonyosan, hogy Gergényi pártfogoltja volt: hajdan együtt szolgáltak Bács-Kiskun megyében. Az alezredest két évvel ezelőtt az akkor mar budapesti főkapitány Gergényi nevezte ki a XVI. kerület élére. Meg nem erősített információnk szerint
a nyugdíjba készülő Lapid Lajos közbiztonsági igazgató helyére szánta őt a budapesti rendőri vezető.
Magyar Nemzet
fidesz.hu