Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nyugdíjasokat is megsarcolják

Jövőre alig négy százalékkal növekednek a nyugdíjak, miközben a kormány szerint 6,2 százalékos infláció várható.


Dátum: 2006-11-16 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:36.708542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rosszul járnak a nyugdíj mellett dolgozók is. Változik a kezdő nyugdíj kiszámítása is, eszerint akik 2008 januárja után mennek nyugdíjba, azoktól gyakorlatilag elveszik a 13. havi nyugdíjat. A fegyveres és rendvédelmi szerveknél dolgozók szerzett jogai is sérülhetnek az új rendszerben. Az októberben elsején megbukott - többnyire kormánypárti - polgármesterek már igényelhetik a korkedvezményes nyugdíjat és a hozzá tartozó járandóságokat, amelyek a reform részei.

A kormány álláspontja szerint többek között azért van szükség a megszorításra, mert amióta korkedvezménnyel lehet visszavonulni, rengetegen tartották meg állásukat így a nyugdíjuk mellett egy másík forrásból is adómentesen jutottak pénzhez. A KDNP nem reformnak, csak pénzelvonásnak minősítette az intézkedéssorozatot. A Fidesz hihetetlennek nevezte hogy akinek a jövedelme a nyugdíj mellett meghaladja a minimálbért, annak le kell mondania időskori járandóságáról, amíg dolgozik.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek