Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos Tájkép Biennálé Hatvanban

Magyar tájak címmel, immár tizenötödik alkalommal nyílt meg szombaton az Országos Tájkép Biennálé a tárlat hagyományos helyszínén, a hatvani Moldvay Győző Galériában.


Dátum: 2002-11-30 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:24.424914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Képzőművészeti Egyetem docense, a biennálé zsűrijének tagja a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy az élet megismerésének vágya az emberiség egyik legfőbb hajtóereje, a környezet, a bennünket körülvevő táj pedig az egyik legfőbb közege ennek a törekvésnek.

Úgy vélekedett: a festő, a képzőművész számára a táj megörökítése különös alkalmat kínál ahhoz, hogy saját érzéseit, impresszióit viharos érzelmekké korbácsolja és így adja tovább a nézőközönség számára.

- Mindennek megfelel a kiállítás anyaga - tette hozzá.

Végül örömét fejezet ki amiatt, hogy a kiállításon egyaránt láthatóak a már évtizedek óta kiállító művészek alkotásai és a Képzőművészeti Egyetemről frissen kikerült művészek munkái is.

A biennáléra 70 alkotó küldte be 121 alkotását, amelyek közül végül 50 művész 57 olajfestményét, térplasztikáját, akvarelljét, pasztell-, tus- és ecsetrajzát találta kiállításra alkalmasnak a képzőművészekből, népművelőkből, művészettörténészekből álló szakmai zsűri.

A megnyitón kiosztották a biennálé díjait is.

A zsűri döntése alapján - a Heves megyei Közgyűlés elnökének díja mellett - Arany diplomát vehetett át Zsemje Ildikó szobrászművész.

Az Ezüst diplomát és Hatvan város polgármesterének díját Balogh Gyula festőművésznek ítélték, a Bronz diplomát és a Moldvay Győző Galéria díját pedig Lőricz Ferenc festőművész kapta.

Diplomával jutalmazta még a zsűri Tenk László, Újvári Lajos és Madarász Gyula festőművészek munkáit.

A Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé anyaga január 12-ig tekinthető meg Hatvanban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek