Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A filmipart is megvágja az adócsomag

A kormány által benyújtott adócsomag illetéktörvényt módosító része ronthat a magyar filmgyártás finanszírozási helyzetén - emelt ki a NAPI Gazdaságnak egy példát Cserhalmi Ágnes, a KPMG tanácsadó cég asszisztens adómenedzsere, akit a jogszabálytervezetek értékelésére kértek.


Dátum: 2006-11-16 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:37.613137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakértő szerint a módosítással a probléma az, hogy abból az a jogalkotói értelmezés vezethető le, hogy akár a gazdasági társaságok közötti ingyenes eszközátadás (vagyonátadás) is ajándékozásnak tekinthető, és e szerint kell az illetékterheket megállapítani. A példában szereplő magyar filmgyártás fellendítésére a társasági adótörvényben biztosítottak kedvezményeket a filmprodukciónak nyújtott támogatások után. Cserhalmi Ágnes szerint a módosító javaslat alapján felvethető, hogy a filmet előállító gazdasági társaság költségei emelkednek az illetékek miatt, vagyis míg az egyik oldalon ösztönzik a tevékenységet, a másik oldalon ellenkező hatást érnek el.

Hasonló lehet szerinte a helyzet az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében: például egy közútberuházást lebonyolító társaságnak a helyhatóság bocsát rendelkezésére forrást ingyenes átadás keretében, így itt is előállhat az a helyzet, hogy meg kell fizetni az ajándékozási illetéket - noha az önkormányzat a gazdasági társaságán keresztül tudja megvalósítani feladatait. Különösen ez utóbbi példából tűnik ki, hogy nem minden ingyenes eszközátadás célja az ajándékozás; ezzel kapcsolatban a szakember szerint a körülmények átfogóbb vizsgálatára van szükség.

Az ajándékozási illeték értékhatártól függően 40 százalékos mértéket is elérhet. A most benyújtott módosítás ezt a terhet 21 százalékban állapítja meg - kedvezményként - abban az esetben, ha egy tulajdonosi érdekkörbe tartozó gazdasági társaságok a jegyzett tőke emelése helyett ingyenes eszközátadással csoportosítják át eszközeiket.

Más módosítók közül a szakértő kiemelte az adóhatósági adómegállapítás (adam) jogszabályi feltételeinek megváltozását. A már hatályban lévő törvény szerint jövő évtől megszűnik a munkáltatói adómegállapítás, azaz a 2006. évről szóló bevallásokat ezen az úton már nem lehet benyújtani az adóhatósághoz. Marad az önadózás és az adam, ám most úgy változtatnák meg a törvényt, hogy a munkaadóknak mégis legyen feladatuk a bevallás előállításában. A munkavállaló ugyanis választhatja azt, hogy az APEH helyett a munkáltatójának adja oda február 15-éig nyilatkozatát az adam igénybevételéről, amit a foglalkoztatónak legkésőbb március 12-éig kell továbbítania az APEH felé - de csak azután, hogy alaki és tartalmi szempontból felülvizsgálta a nyilatkozatban szereplő adatokat. Amennyiben az adóhatóság úgy ítéli meg, hogy a nyilatkozat esetleges hiányosságai vagy pontatlanságai a munkáltató mulasztásából fakadnak, akár 200 ezer forintos bírságot is kiszabhat rá. Mindezt úgy, hogy eközben a korábbi szándék szerint a munkaadóknak már nem lenne dolga ezekkel a bevallásokkal.

NAPI Gazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek