Ez a költségvetés a hazugság ára
A 2007-es költségvetés nem legitim, nem ad választ az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekre, és nem veti alá magát a szükséges demokratikus ellenőrzéseknek sem - jelentette ki Orbán Viktor.
Dátum: 2006-11-16 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:41.385146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a költségvetési vita fideszes vezérszónokaként rámutatott, hogy Veres János arra hivatkozott felszólalásában: rövid idő állt rendelkezésre a költségvetés elkészítésére. Mint Orbán Viktor fogalmazott, az idei olyan esztendő, amikor önkormányzati választásokat is tartottak, ezért ilyenkor egy hónappal több ideje van a kormánynak, hogy benyújtsa a költségvetést. "Elvileg nem kevesebb, hanem több idő áll rendelkezésre" - mutatott rá, kiemelve: azokat az önfelmentő mondatokat tehát, amelyek az idő rövidségére hivatkozva az el nem végzett munkákat próbálják elfogadhatóvá tenni, nem tudjuk elfogadni.
A Fidesz elnöke emlékeztetett arra is, hogy nem ez az első eset, hogy a mostani kormánytól ilyen mentegetőzéseket hallunk. "A konvergencia-program esetében is így állt a helyzet, amikor augusztus 29-én hívták össze a pártok képviselőit a szeptember 1-jén elfogadandó programot megbeszélni" - tette hozzá.
Az ÁSZ-nak ideje sem volt véleményeznie mindent
Orbán Viktor beszédében leszögezte: az Állami Számvevőszék az Országgyűlés szerve, jelentése nem pártpolitikai kérdés, hiszen minden parlamenti párt munkáját segíti. Az ÁSZ elnökét idézve elmondta: "az ÁSZ a bevételekről nem tudott teljes körű véleményt kialakítani, sőt a kapcsolódó szakmai törvényeket sem elemezhették. "Hogy fogunk vitatkozni a költségvetéstől, ha az ÁSZ nem tudta áttekinteni a költsgévetést, hatását nem tudta megvizsgálni?" - fogalmazta meg kérdését.
A Fidesz elnöke a költségvetésre utalva kijelentette, hogy az állami vagyon értékesítését továbbra sem tartják szerencsésnek. Mint hangsúlyozta, ez csak abban az esetben lenne elfogadható, ha az így befolyt pénzből az államadósságot lehetne törleszteni. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar államnak adóssága van az 1990 előtt dolgozók felé is. "Az állami vagyon azért is halmozódott fel - azon túl, hogy a kommunista párt elvette az emberektől, ami az övék volt -, mert gyarapították. A kormány akkor úgy döntött, az emberek nem kapják meg munkájuk teljes összegét, mert annak egy részét ingyenes egészségügyre, kórházakra, iskolákra és más fontos közös célokra fogják fordítani" - emlékeztetett.
Az állam adóssága
Ezzel kapcsolatban aláhúzta: ki nem fizetett bérrel tartozik az állam azoknak az embereknek, akik 1990 előtt dolgoztak. Ennek a ki nem fizetett bérnek a fedezete az az állami vagyon, amelyet értékesít a kormány, ám a törlesztés sosem az emberek felé történik meg. "Az állami vagyon értékesítésének ilyen mértékével nem tudunk egyetérteni" - erősítette meg álláspontját a Fidesz elnöke.
Az ÁSZ elnökére hivatkozva Orbán Viktor elmondta azt is, hogy az adó- és járuléknövekedés nem kedvez a gazdaság kifehérítésének. "Ezt súlyos figyelmeztetésnek lehet tekinteni" - hangsúlyozta, kiemelve: ez azt jelenti, hogy jelentősen növekedni fog a szürke- és feketegazdaság, miközben a magyar gazdaság legnagyobb gondja éppen ez. Mint fogalmazott, a becslések szerint a magyar gazdaság 20 százaléka a nem látható, szürke és fekete gazdaságban jön létre. Hozzátette: a mostani változásoknak köszönhetően ez az arány felcsúszhat 25-30 százalékra is. Orbán Viktor ezért a kormányt arra kérte, hogy az állami cégek hitelfelvétele és kötvénykibocsátása, illetve annak rendje változzék meg, kerüljön erős kontroll alá, és egyes esetekben a kormány tiltsa meg ezeket az elképzeléseket. "Az ÁSZ elnökének ezen javaslatát a Fidesz támogatni fogja" - figyelmeztetett.
A magyar gazdáknak járó támogatás külön részben kerüljön a költségvetésbe - javasolta a politikus, arra kérve a kormányt, hogy se az ÁSZ elnökétől, se a gazdáktól ne tagadják meg ezt a kérést.
Ellenségkép kormányzás helyett
Lendvai Ildikó hozzászólásáról szólva elmondta: régi munkásmozgalmi taktikával van dolgunk. Mint emlékeztetett, két párt is alkalmazta ezt; az egyiket Német Szocialista Munkáspártnak, a másikat Magyar Szocialista Munkáspártnak hívták. "A taktika lényege abban áll, hogy a kormánynak sosem az a dolga, hogy kormányozzon. Nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, hanem az a dolga, hogy az ellenzéket folyamatosan támadja. Ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, majd az ellenséget meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal" - jegyezte meg.
Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy 2001-ben, mikor a polgári kormány az utolsó teljes évet zárhatta le az Országgyűlés előtt, a magyar államadósság a nemzeti össztermékhez viszonyított aránya 54 százalék alatt volt, egészen pontosan 53,4 százalék. "Ez az adat a legoptimistább becslések szerint is 68 százalék jelenleg, de akár a 70 százalékot is elérhette" - figyelmeztetett, kiemelve: a költségvetés hiánya 2002-ben 4,5 százalék volt, most pedig 10 százalék.
A helyzet meglehetősen súlyos, talán néhány év múlva visszajuthatunk oda, ahonnan el sem kellett volna indulnunk - vélekedett a Fidesz elnöke, aki emlékeztetett arra is, hogy Medgyessy Péter 2002. április 5-én azt mondta: jó állapotban van a magyar gazdaság.
Ellentétes az irány
Orbán Viktor felhívta a figyelmet: arra eddig még nem volt példa, hogy egy kormány olyan költségvetést nyújt be, amely épp azt ellenkezőjéről szól, mint amire felhatalmazást kapott a választópolgároktól. "Ráadásul Önök nem csak ígérték, hogy más irányba fognak haladni, Önök esküdöztek" - jegyezte meg a párt elnöke, utalva a kormánypárti politikusok adott becsületszavára, amely szerint az ő kormányuk az adócsökkentés kormánya. "Ennyit a becsületről, az adott szóról - fűzte hozzá a politikus.
A bajok gyökere
Orbán Viktor szerint a bajok gyökere a rossz demokrácia-felfogásban keresendő, mert egy választás arról szól, hogy a választópolgárok szerint milyen irányba kell elindulni az országnak. Az emberek nem pártokat, hanem közös jövőt választanak, és annak a kormánynak adnak bizalmat, amelyik ebbe az irányba viszi az országot - szögezte le a volt miniszterelnök, s hozzátette: az emberek valójában személyes életükről döntenek, és ezért nem lehet semmibe venni a döntésüket. Mint mondta, aki ezzel ellentétes irányba indul el, az megsérti, megalázza az embereket.
A Fidesz elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ezen felfogás nyomán, miután a kormánypártoknak megvan a többségük a parlamentben, azt tehetik, amit akarnak, és ma Magyarországon diktátumok vannak. A költségvetés ennek a felfogásnak a terméke - húzta alá.
Nincsenek válaszok a legfontosabb kérdésekre
Orbán Viktor leszögezte: ez a költségvetés nem ad választ a legfontosabb kérdésekre és nem visz közelebb közös gondjaink megoldásához. Nincs társadalmi elfogadottsága, ezért egy legális, de illegitim költségvetés lesz - fűzte hozzá.
A Szövetség elnöke legfontosabb kérdésnek a népesedési helyzetet nevezte, hiszen 650 ezerrel vagyunk kevesebben ma, mint 25 évvel ezelőtt, és ez annak ellenére tény, hogy többen jönnek be, mint amennyien elhagyják az országot. Mint mondta, ha ez így megy tovább, akkor a 60 év felettiek és az aktív munkaképesek száma megegyezik majd, az öregedés gyorsul, és vegyük hozzá, hogy a határon túliak helyzete még rosszabb. Mindezek miatt ezt a demográfiai helyzetet meg kell változtatni - szögezte le a politikus, majd felhívta a figyelmet arra, hogy el kellene hárítani az emberek elől az akadályokat, hogy minél többen merjenek gyermeket vállalni. Ez a költségvetés családellenes - tette hozzá.
Utalt arra, hogy második kiemelt területként a személyes társadalmi felemelkedés kérdését kellene rendbe tenni, hogy a rendszerváltás eddigi vesztesei, vagy legalább a gyermekeik kapjanak esélyt a felemelkedésre. "Ez a költségvetés rácsapja az ajtót a szegény gyermekekre" - fogalmazott, és leszögezte: a Fidesz nem támogat semmilyen indítványt, amely az oktatáson keresztüli személyes társadalmi felemelkedést elzárja a fiatalok elől.
A költségvetésnek harmadik legfontosabb kérdésként a munka ügyét kellene helyreállítania - mondta. Mint fogalmazott, a benyújtott tervezet nem kezeli kellő súllyal ezt a kérdést, pedig a regisztrált munkanélküliek száma egyfolytában nő. "Munkahelyet kellene teremteni, de nemcsak a legképzettebbek számára, hanem a most állás nélküli 5-600 ezer ember számára is, mégpedig olyanokat, ahol az alacsony képzettségűek is el tudnak helyezkedni, ha akarnak" - ismertette álláspontját Orbán Viktor megjegyezve, hogy a nyugdíj-korhatár felemelése nem fogja megoldani a problémát.
Fontosnak nevezte, hogy ma Magyarországon az emberek többsége akkor sem érzi a felemelkedést, ha tényleg jól mennek a dolgok. Ennek oka, hogy a bevételek többsége a külföldiek által uralt szektorba vándorol, a magyarok ebből alig részesednek. Orbán Viktor kifejezte örömét, hogy a külföldiek is megtalálják hazánkban a számításaikat, de mint fogalmazott, "ne kerüljük a forró kását", meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy ne csak az Audik, hanem a kis- és középvállalkozók is visszaigényelhessék, amit befizettek.
Ez a költségvetés a hazugság ára
A politikus - idézve a kormányfő balatonőszödi beszédéből - emlékeztetett: az elmúlt hónapokban három tényre derült fény: becsapták és félrevezették az embereket, kiderült, hogy tönkretették a magyar gazdaságot, valamint a hazugság-hadjárat és az emberek megtévesztése érdekében kiiktatták a demokratikus kontrollt biztosító intézményeket. Mindezeken túl becsapták és félrevezették a köztársasági elnököt is - fűzte hozzá.
Ez a költségvetés a hazugság ára - mondta Orbán Viktor, és felhívta a figyelmet: nem az emberek tehetnek arról, hogy ilyen helyzetben van az ország, hiszen ők az elmúlt négy évben is mindent megtettek annak érdekében, hogy ne jussunk idáig. Ők ugyanúgy végezték a munkájukat, mint előtte - tette hozzá, és leszögezte: nem a tanárok, az orvosok, a gazdák, a vállalkozók, és még csak nem is a közigazgatásban dolgozók juttatták ide az országot. Hogy juthattunk mégis ide, fokozódott talán a nemzetközi helyzet? - idézte a jól ismert magyarázatot Orbán, majd azt mondta: nem erről van szó, hiszen a világgazdaság kedvező helyzetet teremtett arra, hogy sikeres legyen a magyar gazdaság is. Ezért nevezhetjük a hazugság árának ezt a költségvetést, mert amit a kormányzat két év alatt elherdált, azt most az emberekkel akarja megfinanszírozni.
Emlékeztetett rá, két éven át folyt közpénzen a kormányzati kampány, hogy az emberek elhiggyék: dübörög a gazdaság, nagy a jólét, minket irigyel Európa. Most pedig ott tartunk, hogy ha a kormánytöbbség elfogadja ezt a költségvetést, akkor 2007 a megélhetési válság éve lesz - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ennek a hétköznapi életben még csak a szelét érezzük, de jövőre a vizitdíj, a tandíj, a gázár és a közlekedési tarifák emelkedése, az elbocsátások folytán mindenkit elér a válság, kivéve a kormányt és a leggazdagabbakat - szögezte le.
Nem a jövőt, a múltat fizetjük
Orbán Viktor kiemelte, hogy az a költségvetés újabb hazugsága, hogy el akarják hitetni az emberekkel, hogy a jövő érdekében kell áldozatot hozniuk, plusz terheket viselniük. "Valójában az igazság az, hogy a múlt hibáit fizettetik meg, és éppen azokkal, akik nem tehetnek semmiről" - tette hozzá. Nem lesz több munkahely, vállalkozás, és nem fog fejlődni a magyar gazdaság, attól, hogy az embereknek többet kell fizetniük - fejtette ki.
Az MSZP-s reform mindig pénzbehajtást jelent
A Fidesz elnöke szerint nem véletlen az, hogy az emberek rögtön a pénztárcájukhoz kapnak, ha azt hallják egy szocialista politikus szájából, hogy reform. Emlékeztetett, a Horn-kormány reformja a Bokros-csomag volt, a Medgyessy-kormány reformja az otthonteremtés megszüntetése, a választás előtti szocialista kormány reformja a gyermekek után járó adókedvezmény megszüntetése, a mostani MSZP-s kormányé pedig a vizitdíj, és a tandíj bevezetése. Eddig minden szocialista kormány reform néven pénzbehajtást rendezett - tette hozzá. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek hamis reformok, mert hiányzik belőlük az átgondoltság, valójában leépítésről, visszavágásról, pénzbehajtásról van szó.
Akik hibáztak, vállalják a felelősséget!
"Az új hazugságnak is lesz egy ára: ez a szegényedés és a feszültség. Szegényedés lesz a megélhetési válság miatt, és feszültség, mert az emberek nem fogják elfogadni ezt a helyzetet, hiszen igazságtalan és antidemokratikus. Igazságtalan, hogy éppen azok bűnhődnek, akik nem tehetnek semmiről, és akiket megfosztottak a döntés lehetőségétől. Nem demokratikus, mert az emberek nem erre adtak felhatalmazást" - jelentette ki a politikus. Véleménye szerint mindaddig feszültség, elégedetlenség, elszegényedés lesz Magyarországon, amíg ez az ellentmondás fel nem oldódik. "Minden hazugságnak ára van, és valakinek meg kell fizetni. De az nem megy, hogy mindig csak azok fizessenek, akik nem tettek semmi rosszat, és akiket becsaptak" - fejtette ki. A Fidesz elnöke felhívta a figyelmet arra, ha mindez nem a politikában történik meg, hanem a gazdaságban, vagyis a gazdasági miniszter, a pénzügyminiszter, a miniszterelnök egy gazdasági cég élén állna, akkor nem új költségvetést nyújtanának be, hanem a bíróság elé kerülnek. (Kóka János és Gyurcsány Ferenc előszeretettel hasonlítgatják az ország vezetését egy cég vezetéséhez - a szerk.) Azok mondogatják azt, hogy ideje mindenkinek felelősséget vállalnia és gondoskodnia önmagáról, akik semmiért sem vállalják a felelősséget - hangsúlyozta Orbán Viktor a felelősség kérdéséről szólva. Amíg ők nem vállalják a felelősséget, addig semmilyen felelősséget nem kérhetnek számon másokon sem - szögezte le.
A költségvetés ne döntsön a népszavazás kérdéseiről
A Fidesz arra kéri a kormánypártokat, hogy a költségvetésben ne döntsön azokról a kérdésekről, amelyek várhatóan népszavazásra fognak kerülni. A költségvetés ne döntsön a tandíjról, a vizitdíjról, a kórházakról, a patikán kívüli gyógyszervásárlásról, a nyugdíjasok munkavállalásának szigorításáról. "Meggyőződésem, hogy nyugalmat, békességet csak úgy tudunk teremteni, hogy ha nem a parlament, hanem az emberek dönthetnek végre ezekről a kérdésekről, hiszen éppen ezekben csapták be őket, és az ő életük szempontjából éppen ezek a legfontosabb döntések" - fejtette ki Orbán Viktor. A válsághelyzetből csak demokratikus és igazságos úton juthat ki az ország - szögezte le a politikus, hozzátéve: a demokratikus döntés jogi, az igazságosság pedig erkölcsi legitimációt adhat a parlament további működéséhez.
A Fidesz elnöke felszólította a kormánypártokat, hogy fejezzék be a hazugságokat, amelyektől hemzseg a költségvetés.
fidesz.hu