Közös kínai-japán történészcsoport alakul
Közös történész kutatócsoportok létrehozásáról egyezett meg Kína és Japán azzal a céllal, hogy előmozdítsák a közöttük vita tárgyát képező történelmi kérdések tisztázását - közölte egy japán illetékes csütörtökön.
Dátum: 2006-11-16 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:43.660899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hanoiban, az APEC fórumán tartózkodó Aszo Taro japán és Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) kínai külügyminiszter megállapodásának értelmében két kutatócsoport jön létre az ókori, a második világháborús és a kortárs történelem vizsgálatára - mondta a névtelenséghez ragaszkodó illetékes. A történelem közös tanulmányozásának célja, hogy megszüntesse a különbségeket a két szomszédos ország múltjának ábrázolásában. Kína többször is azzal vádolta Japánt, hogy elkendőzi az atrocitásokat, amelyeket a múlt század 30-as és 40-es években, Kína megszállása idején követtek el a japán katonák. "E közös tanulmányok célja elmélyíteni a történelem tárgyilagos megértését" - fogalmazott a japán illetékes.
Kína különösképpen bizonyos japán történelemkönyvek engedélyezése miatt tiltakozott. Ezekből a könyvekből bírálók szerint hiányoznak, vagy megszépítve szerepelnek a II. világháború előtt és alatt Kína területén elkövetett japán kegyetlenkedések.
MTI - fidesz.hu