Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

December 3. a fogyatékos emberek nemzetközi napja

December 3. immár tíz éve a fogyatékos emberek nemzetközi napja; az ENSZ kezdeményezésére 1992 óta világszerte felhívják a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.


Dátum: 2002-11-30 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:25.005295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világ fejlett országaiban a lakosság 10 százaléka él valamilyen kisebb-nagyobb fogyatékossággal. Életminőségük javítása alapvető feladat, hiszen sokszor az építési előírások vagy egyéb jogszabályok be nem tartása miatt kerülnek fokozottan hátrányos helyzetbe.

Magyarországon több mint 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékosságban szenvedő emberek számát, sorsuk alakulása közvetve a lakosság mintegy harmadát érinti.

1999. január 1-jén hatályba lépett a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvény, mely a 18. életévüket betöltött súlyos fogyatékosok számára támogatást állapít meg.

Az állam a fogyatékkal élőket a foglalkoztatáson keresztül is segíti: támogatja a csökkent és megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégeket, valamint a kifejezetten fogyatékosoknak munkát adó, úgynevezett védett intézményeket.

Bár még számos a tennivaló, az ország eddigi eredményeinek elismeréseként értékelhető, hogy 2000-ben Magyarország nyerte el az amerikai Roosevelt Intézet által alapított Nemzetközi Fogyatékosügyi Díjat, amelyet az ENSZ főtitkára adott át.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek