Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A zárszámadási törvény diszkriminálja az egyházi iskolákat

A katolikus és az evangélikus egyház szerint a hét elején elfogadott zárszámadási törvény diszkriminálja, ellehetetleníti az egyházak által fenntartott oktatási intézmények működését.


Dátum: 2006-11-16 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:43.966418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pápai Lajos, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: természetesnek veszik, hogy több területen megszorítások vannak, amelyek az egyházi iskolákat is érintik, de az általános megszorításokon túl az egyházi iskolák fenntartóit külön diszkriminálja zárszámadási törvény, lehetetlenné teszi az iskolák működését. A híveknek, az egyházi iskolába járó gyerek szüleinek tudni kell, hogy őket diszkriminálja az állam. Ők is adófizető állampolgárok, így az egyenlőség elve megkövetelné a korrekt finanszírozást - hangsúlyozta.

Pápai Lajos, aki a konferencia iskolai bizottságának vezetője is egyben, elmondta: az iskolafenntartó egyházakat mintegy ötmilliárd forint illetné meg az 1,84 milliárd forinttal szemben. Az MKPK alelnöke kifogásolta, hogy elmaradtak a szükséges egyeztetések a zárszámadási törvény javaslatáról, az abban foglalt úgynevezett oktatási egyházi kiegészítő korrekció összegéről. Pápai Lajos közölte: tiltakoznak a megkülönböztetés ellen, s várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordulnak majd, de nem kizárt az sem, hogy nemzetközi fórumok elé is viszik az ügyet.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyilatkoztában azt írta: "méltatlannak tartja azt az eljárást, amelynek során az állam képviselői egyoldalúan, látszategyeztetésekkel döntenek a mindkét felet érintő ügyekről - éppen azon a területen, amely az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú".

A Magyarországi Református Egyház még a zárszámadási törvény elfogadása előtt nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet: a zárszámadási törvény tervezete nem biztosítja a törvény szerinti szektorsemleges finanszírozást, ezáltal az egyházi fenntartásban működő közoktatási intézmények diákjait és azok családját megkülönböztetetten hátrányos helyzetbe hozza.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek