Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több lövést adtak le a menekülő autóra

Több célzott lövést adtak el egy menekülő autóra a rendőrök Nyíregyházán, a lövöldözés személyi sérüléssel nem járt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-11-16 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:46.869789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lövések egy súlyos bűncselekményeket elkövető csoport tagjainak, illetve egy körözött személy elfogására indított szerda esti akció közben dördültek el - mondta Fülöp Gergely. A főhadnagy elmondta: az akcióra az egyik nyíregyházi bevásárlóközpontban és annak parkolójában került sor, a rendőrök négy férfit fogtak el és vettek őrizetbe. Hozzátette: a keresett ötödik személy gépkocsival menekült el a helyszínről, s autójára adtak le célzott lövéseket a rendőrök, de megállítaniuk nem sikerült. Az elmenekült férfi után nagy erőkkel folyik a nyomozás - hangsúlyozta a szóvivő, aki további részleteket nem kívánt közölni. Megjegyezte még, hogy az esettel összefüggésben a Nyíregyházi Ügyészségi Nyomozóhivatal is eljárást folytat, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek