A közgyűlés felhatalmazása alapján tárgyal majd Borkai Zsolt
Borkai Zsolt, Győr polgármestere úgy vesz részt jövő szerdán a Gyurcsány Ferenccel folytatandó egyeztető tárgyaláson, hogy előtte felhatalmazást kér ehhez a győri közgyűléstől - mondta Szijjártó Péter, az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciószövetségének vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Dátum: 2006-11-16 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:48.171105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP frakció a győri közgyűlés rendkívüli összehívását kezdeményezte a jövő hét keddjére, mert fontosnak tartják, hogy a győri polgármester a győriek által választott közgyűlés felhatalmazása alapján járjon el - közölte a frakciószövetség vezetője.
Mint ismeretes, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jövő szerdára egyeztető tárgyalásra hívta a megyei jogú városok polgármestereit.
Szijjártó Péter ennek kapcsán kiadott közleményében leszögezi: a költségvetési tárgyalás jelenlegi fázisában világosan látható, hogy a Gyurcsány-kormány rendkívül nehéz helyzetbe hozza az országot, a városokat és az önkormányzatokat.
Tizenhat év után először fordult elő, hogy a kormány a költségvetés benyújtása előtt nem egyeztetett az önkormányzatokkal. A 2007-es költségvetés "a hazugság ára", amelyet az emberekkel akarnak megfizettetni, ezért kerülnek veszélybe iskolák, kórházak, ezért kell az embereknek vizitdíjat, tandíjat és megemelt gázszámlát fizetni - hangsúlyozza Szijjártó Péter közleménye.
MTI - fidesz.hu