Egy izraeli miniszter "célzott likvidálással" fenyeget
Egy izraeli miniszter csütörtökön azt javasolta, hogy terjesszék ki a "célzott likvidálás" gyakorlatát azoknak a palesztin csoportoknak a vezetőire, amelyek részt vesznek az Izrael elleni rakéták kilövésében.
Dátum: 2006-11-16 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:49.143652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A célzott likvidálások műveleteit nemcsak azok ellen kell alkalmazni, akik kilövik a rakétákat, hanem ki kell terjeszteni azok vezetőire is" - jelentette ki Benjámin Ben-Eliézer infrastruktúra ügyeivel foglalkozó munkapárti miniszter.
Ben-Eliézer a palesztin kormányt adó Hamász iszlámista mozgalom vezetőire utalt. A mozgalom fegyveres szárnya vállalta magára azoknak a rakétáknak a kilövését Izrael területére, amelyek egy izraeli nő halálát és több személy sérülését okozták szerdán a dél-izraeli Szderótban.
"Éjjel-nappal üldözni kell őket. Majd mi megmutatjuk nekik, mi az elrettentés" - tette hozzá a miniszter.
Amír Perec izraeli védelmi miniszter szerdán megfenyegette a palesztin szélsőségeseket, hogy "súlyos árat fognak fizetni". "Fel fogunk lépni azok ellen, akiknek közük van a rakétatámadásokhoz, kezdve a (szervezetek) vezetőitől egészen a legutolsó terroristáig" hangsúlyozta Perec.
MTI - fidesz.hu