Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány csak pózolt a román kormánytagok előtt

A magyar kormánynak egyetlen érdemi kérdésben sem sikerült megállapodnia Romániával a csütörtöki közös magyar-román kormányülésen - jelentette ki sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.


Dátum: 2006-11-16 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:52.294798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta, a vitás kérdésekben még "érdemi elmozdulásra" sem került sor, így a kormánynak nem sikerült eredményt elérnie sem a romániai kisebbségi törvény, sem az erdélyi magyarság területi autonómiájának ügyében.

Németh Zsolt szerint Gyurcsány Ferenc bejelentése a magyarországi munkaerőpiac részleges megnyitásáról valójában "részleges lezárást" jelent, mivel 2007 január 1-jétől Románia európai uniós csatlakozásával a magyar munkaerőpiac teljesen megnyílna keleti szomszédunk polgárai előtt.

Hozzátette: a részleges zárás a mintegy 1,5 milliós erdélyi magyarság egy részére is vonatkozik, miután az Európai Unió további keleti bővítése az ő irányukba is liberalizációt jelenthetett volna.

A politikus szerint a kormánynak ez a döntése az RMDSZ kérésével is "egyértelműen ellentétes".

Úgy véli, hogy a kormány döntése hitelteleníti Magyarország törekvéseit, hogy a nyugat-európai országok feloldják a velünk szemben fennálló munkaerőpiaci korlátozásokat. Ezért a magyar munkavállalók érdekeivel is ellentétben áll a kormányfő bejelentése - tette hozzá.

Németh Zsolt abszurdnak nevezte, hogy a miniszterelnök ebben a kérdésben előbb tájékoztatta a román felet, mint a Magyar Köztársaság Országgyűlését és a magyar közvéleményt. Hozzátette: a kormány december közepéig nem is kívánja informálni a parlamentet.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek