Sztrájkra készülnek a Miniszterelnöki Hivatal köztisztviselői
A Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá tartozó Központi Hivatal Róna utcai géptermének köztisztviselői a számukra méltánytalan, megalázó és elfogadhatatlan tervezett elbocsátások miatt a jövő héten csütörtökön sztrájkba lépnek - közölte az InfoRádióval a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.
Dátum: 2006-11-17 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:03:58.827768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Méltánytalannak, megalázónak és elfogadhatatlannak tartják a Központi Hivatal Róna utcai géptermének köztisztviselői tervezett elbocsátásukat, ezért jövő héten csütörtökön sztrájkolni akarnak. A döntés mintegy 20 embert érint - közölte az InfoRádióval a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.
Dr. Bárdos Judit szerint a sztrájkbizottság kompromisszumos ajánlata ellenére sem a Hivatal vezetőjével, mint munkáltatóval, sem pedig a Miniszterelnöki Hivatal vezetője által megbízott kormánybiztossal nem sikerült megállapodni.
"A sztrájk közvetetten érinti a polgároknak nyújtott szolgáltatásokat is (személyi igazolvány, útlevél, lakcímkártya, erkölcsi bizonyítvány, stb.), amennyiben ezekhez csak késedelmesen vagy nem juthatnak hozzá" - fogalmaz a főtitkár által jegyzett levél.
Az adatszolgáltatás szüneteltetés vagy lassítása a szakszervezet szerint fennakadásokat okozhat a közigazgatásban, például a bűnügyi munkában, amennyiben a hatóságok a szakmai nyilvántartásokhoz átmenetileg nem férhetnek hozzá.
"A rendszerváltás után ezt a szakterületet többször is létszámleépítéssel sújtották, a további elbocsátások ellehetetlenítenék a szakmai munkát, ugyanis a műszakonként tervezett 2-2 fős ügyeleti szolgálat 400 m2-en fizikailag, pszichikailag képtelen lenne a feladatait problémamentesen ellátni. Ezt tetézi, hogy az ott dolgozók egészség- és munkavédelme, valamint az adatbiztonság sem volna szavatolható" - fogalmaz a levél.
A szakszervezet szerint ha a munkáltató továbbra is ragaszkodik az ilyen mértékű létszámleépítéshez, akkor maga veszélyeztetheti az állampolgárok adatbiztonságát, illetve az állam működését.
hirtv.hu - fidesz.hu