Tamás Gáspár nem a tüntetőket, az SZDSZ-t oszlatná
Tamás Gáspár Miklós nem a tüntetőket, hanem az emberi és szabadságjogok képviseletére már alkalmatlan SZDSZ-t oszlatná fel - legalábbis ezt javallotta a kisebbik kormánypárt tagjainak a filozófus, akik szerint mindenki így járna legjobban. Az elnökválasztás előtt álló szabaddemokratáknál az ideológiai viták és az ellentétek tovább mélyültek.
Dátum: 2006-11-17 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:00.091011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet - javasolta az SZDSZ tagjainak Tamás Gáspár Miklós a 23-ai rendőrségi fellépésre adott szabad demokrata nyilatkozatok kapcsán a Népszabadság tegnapi számában, a Könyörgök, oszlassák föl! című írásában. A filozófus - aki 2000 - ben lépett ki az SZDSZ-ből, s korábban annak parlamenti képviselője is volt - a kisebbik kormánypártnak legalább a múltra nem kéne szégyent hoznia. "Demszky levele után, higgyétek el, nem lehet többé szabad demokratának lenni. Jobb lesz ez nektek is - és mindenkinek" - fogalmazott, és megjegyezte, hogy a többi párttal szemben legalább tetszelgett a humanista, toleráns, pluralista szervezet színeiben, szóban kiállt az emberi jogok mellett, ám mostanra kiderült: ha a vélelmezett politikai ellenfélről van szó, akkor nincsenek többé osztatlan és oszthatatlan emberi jogok. Tamás Gáspár Miklós felidézte, hogyan ütötték, verték, lőtték a tehetetlen, földre tepert embereket, majd közölte: mindeközben az SZDSZ egyes vezetői az "elnyomó rendőrállam jelképét", a vasprefektust maradásra akarták bírni.
Mint arról beszámoltunk, az SZDSZ testületeiben is komoly vita alakult ki, hogyan viszonyuljanak a békés tüntetők által brutális rendőrterrornak és karhatalmi huliganizmusnak minősített hatósági fellépéshez. Kuncze Gábort és Demszky Gábort nemcsak SZDSZ közeli értelmiségiek, hanem a vezető szabad demokrata politikusok is bírálták Gergényi Pétert maradásra bíró, és a rendőri módszereket teljes egészében elfogadó, a párt testületeivel
nem egyeztetett közleményük miatt. Több szabad demokrata a mérsékelt álláspont híve, egyáltalán nem marasztalnák Gergényit, s bár brutális rendőrtámadásról nem beszélnek, a túlkapások kivizsgálását szorgalmazzák.
Közéjük tartozik Fodor Gáborhoz hasonlóan Szent - Iványi István is, aki szerint nem ragaszkodhatnak egy törvényszegéseivel kérkedő, cinikus főrendőrhöz. Az európai parlamenti liberális képviselő szintén "aggódik" az SZDSZ-ért. Szent-Iványi - aki a tavaszi SZDSZ -elnökválasztáson lehetséges pártelnökjelölt lehet - úgy véli: a szabad demokraták téves úton járnak. Gyurcsány őszödi beszéde óta, óriási hibát követtek el, amikor a szöveg nyilvánosságra kerülés után nyomban hűségnyilatkozatot tettek a kormányfőnek. ,‚Világosan meg kellett volna mondani, nem értünk egyet a beszéd stílusával, a szemléletével, azzal, hogy az állampolgárokat kiskorúaknak nézi. Egyértelművé kellett volna tenni, nem ragaszkodunk mindenáron Gyurcsányhoz, csak addig, amíg van esély a reformok végrehajtására" - fogalmazott.
A másik lehetséges elnökjelölt - hivatalosan még sem Fodor, sem Kóka, sem Szent-Iványi nem döntötte el, vállalják-e a megméretést - a Kuncze - Magyar - Pető szűk pártvezetés jóvoltából minden országgyűlési és kormányzati tisztségből kiszoruló Fodor Gábor, akit korábban a belső ellenzék vezetőjeként definiáltak. Ő ugyan Gyurcsányról jóval lojálisabban fogalmaz, mint Szent-Iványi, hiszen azt mondta: ha SZDSZ-elnök lenne, megtalálná a közös hangot a kormányfővel.
SZDSZ-es forrásaink viszont azzal számolnak, Gyurcsány a jelenlegi SZDSZ-vezetés támogatásával sokat tesz majd annak érdekében, hogy az általa preferált Kóka János gazdasági miniszter legyen a koalíciós társ elnöke.
Magyar Nemzet - fidesz.hu