Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tolna megyéből is utaztak romák Svédországba

Tolna megyéből, Bátaszékről és Sárpilisről is utaztak Svédországba roma családok - erősítette meg az MTI értesülését pénteken Sárközi János József megyei romaügyi koordinátor.


Dátum: 2006-11-17 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:01.523447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tudomásom szerint négy család kért menedékjogot Svédországban, politikai okokra, rendőri brutalitásra, illetve a megélhetést nem biztosító szociális helyzetre hivatkozva" - mondta el Sárközi János József. Beszámolója szerint az egyik bátaszéki család azóta járt már itthon egy közeli rokonuk temetésén. A családfő arról számolt be, hogy rendkívül bőkezű támogatást kaptak a svéd államtól, amikor megérkeztek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek