Négy amerikait és egy osztrákot raboltak el Irakban
Öt külföldi - négy amerikai és egy osztrák állampolgár is van aközött a 14 ember között, akiket az iraki Bászra térségében raboltak el - közölték pénteken iraki biztonsági erők.
Dátum: 2006-11-17 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:02.401777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kilenc iraki foglyukból ötöt már elengedtek az emberrablók. A fegyveresek még csütörtökön ütöttek rajta egy Násziríjába tartó gépkocsikonvojon, a kuvaiti határ térségében, a dél-iraki Bászrától mintegy 30 kilométerre délre. A biztonsági erők korábbi tájékoztatása szerint a támadás Násziríja közelében történt. A Kronen Zeitung osztrák napilap előzőleg pénteki számában arról számolt be, hogy egy osztrák állampolgárt is elraboltak Bászra mellett.
MTI - fidesz.hu